Gulyás Gergely: Ma bátorság kérdése a Magyarország melletti kiállás

Gulyás Gergely: Ma bátorság kérdése a Magyarország melletti kiállás

politika
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 07. 15:55
Lényegesen többen gondolják úgy, hogy hiba volt a jelentés elfogadása, mint amennyien nemmel szavaztak – mondta Gulyás Gegely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vasárnapi Újság adásában.
Bors

Tőlünk nyugatra ma bátorság kérdése a Magyarország melletti kiállás. Sajnos az Európai Néppártban és az európai jobboldalon is sok gyáva politikus van, de ha valaki összeszedi a bátorságát, akkor egy-egy szimpatikus nyilatkozatot hallunk – mondta Gulyás Gergely.

„Bár a balliberális sajtónak hegemón szerepe van a nyugati politikai életben, de a választópolgárok saját bőrükön tapasztalják a migráció negatívumait, ezért nem biztos, hogy politikailag káros és nem éppen hasznos a Magyarország melletti kiállás” – tette hozzá

A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé a Fidesz. A döntés hátteréről a fideszes politikus elmondta, hogy erre azért volt szükség mert olyan kérdésekről döntött az Európai Parlament, amely a legtöbb esetben nem tartozik a hatáskörébe, soha nem ruháztunk át ilyen hatásköröket és nem gyakorlunk közösen európai intézményekkel.

Abban lehetnek vitáink az ellenzékkel vagy jogtudósoknak, hogy kit illet meg az Alkotmánybírósághoz fordulás joga de az EP-nek ehhez semmi köze nincs  – mondta.

„Ha megnézzük a jelentést, az ott taglalt kérdések kétharmadában semmilyen hatásköre, véleményalkotási joga nincs az európai intézményeknek, a magyar Országgyűlésnek viszont van.”

A szuverenitási sérelem az Országgyűlést érte, ezért fontos hogy a szabadon választott képviselők egyértelmű és világos választ adjanak erre a provokációra.

Nem változott az ellenzék hozzáállása

Amikor lehetett a balliberális ellenzék mindig Magyarország ellen szavazott, de ma már oda jutottunk, hogy a Jobbik képviselője sem utasította el a Sargentini-jelentés elfogadását – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

.Az ellenzék annyiban jutott közös nevezőre, hogy ma már a szélsőjobboldali része is hajlandó asszisztálni ahhoz, hogy Magyarországot elítéljék.

Világos üzenetet küldtek a választók

Az is világos, hogy ha már a választáson a választópolgárok világosan kinyilvánították, hogy kivel kívánnak együtt élni, az EP ezt megpróbálja felülírni

A jelentésnek a legsúlyosabb hibája, hogy a migráció tagállami hatáskörbe tartozik és Magyarországon népszavazáson és országgyűlési választáson a választók világos döntést hoztak, saját hatáskörben szeretnéktartani annak a jogát, hogy hogy kivel kívánunk együtt élni és kivel nem.

Magyarország példásan védi a határait, azért építettünk kerítést, amellyel nem csak Magyarországot és a magyar polgárokat védjük, hanem Európa egészét is.

Magyarország mellett a bajor kereszténydemokraták

Gulyás Gergely az elmúlt héten Bajorországban tárgyalt  a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusaival. Az ottani tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a CSU régóta a magyar kormánypárt legszorosabb szövetségese, a bizottság német elnökjelöltjének tekintendő Manfred Webert eltekintve valamennyien a jelentés ellen szavaztak.

„Egyértelművé tették, hogy a migráció ügyében Magyarország mellett állnak és hasonló álláspontot képviselnek. Hálásak hazánknak, hogy a külső határok védelmével azt a migrációs nyomást, amelyet Németország 2015-ben tapasztalt, jelentős mértékben mérsékeltük – mondta Gulyás Gergely.

Népszavazás a család fogalmáról Romániában

Romániában alkotmánymódosító népszavazás tartanak a hétvégén amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönthet Románia csaknem 19 millió választópolgára – hangzott el az adásban.

A referendum sikere esetén úgy pontosítják az alaptörvényt, hogy a család “egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon” alapul, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását.

Gulyás Gergely a kérdésre úgy válaszolt, hogy az érvényességtől függetlenül örül, ha  a román polgárok  többsége a hagyományos házassági szabályozás mellett foglal majd állást. Az elmúlt évtizedekben Európa az értékek szempontjából rendkívül negatív utat járt be, és az a jó, hogy Közép Európa ellent tud állni ennek a kísértésnek.

Az hogy ki milyen életet él, az magánügy, viszont az államra tartozik, hogy meghatározza, a házasság fogalmát.

A magyar alkotmányban 2011 óta benne van, hogy egy férfi és egy nő köthet házasságot, és szerintem az a helyes, ha minél több tagállam alkotmányba foglalja ezt.

A román népszavazás kimondottan azért írták ki egy civil szervezet kezdeményezésére, hogy az azonos neműek ne fogadhassanak örökbe  gyerekeket.

Sokan mondják, hogy a házasság engedélyezése még nem jelenti az örökbefogadás engedélyezését, de ez az első nagy lépés, és a következő pedig az, hogy örökbe fogadhassanak ezek a párok – fogalmazott. Elmondta, hogy a gyermekek érdekei szempontjából az a jó szabályozás, ami kimondja, hogy minden gyereknek joga van egy anyához és egy apához és ezt semmilyen más formációban pótolni nem lehet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.