Balássy Bettyre jó ránéz ni, szó szerint ragyog a boldogságtól. Férjével három gyermeket nevelnek, a legifjabb csemete, a kis Miksa még csak három hónapos, elsőszülött lányuk, Róza most lett iskolás, Dani fiuk pedig négyéves. A sztárpár élete karrier szempontjából is rendben van, a közönség imádja duettjüket, koncertjeikkel keresztül-kasul bejárják az országot, szóval kívülről idillinek tűnik minden. Bettyt hallgatva pedig ráeszmél az ember, hogy ezek nemcsak üres szavak, ők valóban megtalálták a harmóniát az életükben, és a boldogságukon az sem változtatott, hogy Ferinél cukorbetegséget diagnosztizáltak.
Egészség magazin kéthetente pénteken a Borsban - keresse az újságárusnál!
Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!
Csoki mértékkel
Csak olyan élelmiszerek vannak itthon, melyeket Feri is ehet. Kizárólag lassan felszívódó szénhidrátokat fogyasztunk, és csak teljes kiőrlésű liszttel dolgozom a konyhában – meséli Betty, aki hamar megtanulta, hogyan kell egészséges, ám finom fogásokat az asztalra varázsolni.
– Idén ennek fényében főztem be az összes lekvárunkat. Végigjártam a piacot, és kiválasztottam azokat a gyümölcsöket, amik önmagukban is finomak voltak, így nem vagy alig kellett hozzá tennem édesítőszert.
A teljes cikket elolvashatja az Egészség magazinban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.