Boldogabb a párkapcsolatod, ha az én helyett a mi szót használod

Boldogabb a párkapcsolatod, ha az én helyett a mi szót használod

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 12. 14:00
Bors

A párok, akik következetesen azt mondják, hogy "mi", boldogabbak és egészségesebb párkapcsolatban élnek, mint azok, akik az "én" szót használják – állapította meg egy friss kutatás.

Biztos mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki belekezd egy párkapcsolatba és egy idő után, amikor legközelebb találkozunk vele, észrevesszük, hogy a beszélgetéskor a mondatai, egyik napról a másikra már nem az "én", hanem a "mi" szóval kezdődnek.

Ez lehet, hogy irritálhat egyeseket, de ez a pici szokás annak a jele lehet, hogy az illető boldogabb, egészségesebb párkapcsolatban él, mint korábban.

– Az egymásrautaltság egészségesebbé teszi a párkapcsolatot, támogatást nyújt stresszes helyzetekben, és együtt hozunk döntéseket, mint egy pár. Ez annak a jele, hogy az illető önorientáltból kapcsolatépítővé vált – hangsúlyozta a brit Megan Robbins vezető kutató, aki munkatársaival  öt szempont alapján vizsgált párkapcsolatokat: a végeredmény, a viselkedés, a lelkiállapot, a fizikai kondíció, valamint az egymással törődést vették górcső alá.

Ennek alapján egyértelműnek tűnik, hogy van kapcsolat a "mi" szó használata és a jobb párkapcsolat között.

A híres, a tyúk volt előbb, vagy a tojás kérdésre viszont nem tudtak még egyértelmű választ adni a kutatók.

Vagyis a boldogabb párok mondják gyakrabban, hogy "mi", vagy annak a kimondása, hogy "mi" teszi a párokat boldogabbá?

(Via Metro)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.