Aktuális

Bevállalta a hazugságvizsgálót, hogy bebizonyítsa: időutazó - ez lett a végeredmény

Bors

Létrehozva: 2018.10.16.

Még véletlenül sem szeretnénk azt állítani, hogy az alábbi felvételen látható William Taylor időutazó: az azonban biztosnak tűnik, hogy ő maga olyannyira biztos abban, hogy járt 8973-ban, hogy egy hazugságvizsgálatnak is hajlandó volt alávetni magát. Lássuk, milyen eredménnyel!

Taylor azt állítja, nem csak járt a jövőben, de igen sok különleges dolgot meg is tapasztalt ennek köszönhetően. Találkozott például az utópisztikus 8973-ban nagyfejű, nagyszemű androidokkal, akik örökké élnek, de a brit kormány megbízásából 3000-be is elutazott, ahol (ahogy fogalmazott) nem szívesen töltött volna el túl sok időt. Az ég teljesen vörös volt az erős légszennyezés miatt, és egy léleknek sem jutott eszébe kimenni a szabad levegőre. A férfitól a teszt alatt azt is megkérdezték, bajba kerülhet-e amiatt, hogy mindezt nyilvánosságra hozza.

Találják ki, mi volt az egyetlen alkalom, amikor a hazugságvizsgáló kilengett, azaz hamis választ érzékelt! Ez utóbbi kérdésnél.

Mivel az egész tesztet az efféle sztorikra szakosodott ApexTV szervezte, két lehetséges választ találtunk minderre: a brit férfi vagy maga is elhiszi, amit állít, vagy a “hazugságvizsgáló” egy ruhacsipesz hitelességével dolgozik. Valahogy ez utóbbi felé hajlunk...

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek