Aktuális

A telefon ellopása után is fizetni kell a hűségidőt

Bors

Létrehozva: 2018.10.25.

Elképesztő méreteket öltött a mobiltelefonhasználat, a fiatalok ráadásul nem is rejtegetik készülékeiket, sőt: úton útfélen <br /> a magasba emelik, hogy szelfizzenek, megkönnyítve ezzel a tolvajok dolgát. Mit tegyünk, ha elhagyjuk, netán ellopják a telefonunkat?

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év végén már a hazai előfizetések száma meghaladta a 11,8 milliót. Ez a szám azért brutális, mert Magyarország teljes lakossága 9,7 millió fő. A Hootsuite globális felmérést tett közzé: az ő adataik szerint a világon a felnőtt lakosság 96 százalékának van valamilyen mobiltelefonja, és közel kétharmada használ okostelefont.

A drágább darabok a képernyőkód mellett ujjlenyomat-felismerőt is kapnak. Azt gondolhatnánk, hogy ezekkel a funkciókkal csökken a lopások száma, mégsincs így, mert az erre szakosodott tolvajok tudják, hogyan kell kiiktatni a készülék biztonsági vonalát. Jobb, ha felkészülünk mindenre, hogy ha bekövetkezik a baj, akkor tisztában legyünk azzal, mit kell tennünk. 

Nyomkövetőt rá!

Akár hiszi, akár nem, ha elhagyta a telefonját, vagy netán meglovasították, saját maga is utánanézhet, hogy hol van éppen. Léteznek ugyanis olyan nyomkövető applikációk, amelyeket távolról is fel lehet telepíteni a készülékre.

Ilyen például a Plan B, amely a felrakás után azonnal küld egy e-mailt, amelyben a telefon helyadatai vannak. Ha ez mégsem segít, akkor azonnal le kell tiltani az eszközt, hogy ne tudjanak hívást kezdeményezni róla, vagy extra tartalmat letölteni az internetről. 

Pénzbe kerül a pótlás

A telefon letiltása után számítsunk arra, hogy a SIM-kártya cseréje pénzbe kerül. A Budapesti Békéltető Testület arra figyelmeztet, hogy miután letiltottuk korábbi SIM-kártyánkat, a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételei szerint csak meghatározott idő áll rendelkezésünkre, hogy az új kártyát megigényeljük, ezért azonnal érdeklődjünk a mobilszolgáltatónknál. 

Hasznos a biztosítás

Léteznek már olyan biztosítások, amelyek havi pár ezer forintért tartalmazzák a telefonok ellopása esetén történő
kárrendezést

Irány a rendőrség!

Lopás esetén először a szolgáltatónkat hívjuk fel, hogy letiltsuk a kártyát. Ez után a közeli rendőrségen tegyünk bejelentést. – Nem csak azért van szükség erre, hogy elkezdjék keresni a készüléket, hanem azért is, mert a kárrendezéshez elkérhetik az ott ké­szült jegyzőkönyvet. Ma­nap­ság már gyakoriak a több százezres készülékek, ezért fontos komolyan venni a lopást és az elhagyást.

Én azt szoktam javasolni, hogy már a megvételnél töltsünk rá GPS alapon működő nyomkövető alkalmazást. Ezek szinte mind olyanok, hogy felhasználónévvel és jelszóval egy internetes felületre belépve láthatjuk a készülék helyét – árulta el Szabó Gáspár mobilkészülék- árusító, aki hozzátette: ha a telefon be van még kapcsolva, akkor a rendőrség az IMEI száma alapján be tudja mérni, mégis azt javasolja, hogy mi­előbb tiltsuk le. 

Marad a szerződés

A felhasználók gyakran részletre veszik meg a készüléket az előfizetés mellé, hogy ne kelljen egyben nagy összeget kiadni. Mi történik olyankor, ha a hűségidő lejárta előtt lopják el a telefont? A Budapesti Békéltető Testület szerint nincs lehetőség arra, hogy hátrányos következmény nélkül felmondjuk a szerződést. Vagyis, ugyanúgy, ahogyan előtte, a lopás után is fizetni kell tovább a telefon részleteit és az előfizetési díjat. A kötbér általában olyan magas összeg, hogy nem éri meg felmondani a szerződést. 

Nem beszélgetésre használjuk a legtöbbet

A legfrissebb felmérések szerint a mobiltelefon felhasználók leggyakrabban az ébresztőóra- és a kamerafunkciót használják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák