Táblagépen rajzol karikatúrát LÚD

Táblagépen rajzol karikatúrát LÚD

utcai
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 18. 11:30
­iPad-re, nyomtatóra és laminálóra cserélte a rajztáblát, a papírt és a szénceruzát a győri Vincze Márton. A Kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti Karának animáció szakos, végzős hallgatója átírta az utcai karikatúra fogalmát.
Bors

Mártont a legtöbben csak úgy ismerik: LÚD. Ez lett a művészneve, ami utalás a Márton-napi lúdra. Elve, hogy haladni kell a korral – a hivatásában is. Ahelyett, hogy órákat töltene egy karikatúra megrajzolásával, akár tíz perc alatt végez vele egyedül­álló technikájával – táblagépen.

A kaposvári Miénk a Város fesztiválon hosszú sorok kígyóztak a standja előtt, bár alapvetően nem az a jellemző, hogy az utcán alkot. Mert bár az elektronikus rajz gyorsabb, mint a mindenki által jól ismert szénceruzás, annyiban körülményesebb, hogy egy nyomtató és egy lamináló is nélkülözhetetlen hozzá. Hobbiként kezdte a dolgot, most viszont az a célja, hogy ebből keresse meg a kenyérre valót.

– Az egyetem előtt is tanultam grafikát. Én már akkor sem láttam a jövőjét a hagyományos grafikai eljárásnak, így elkezdtem tanulni számítógépen rajzolni – mesélte el a kezdetekről a Borsnak LÚD. – A karikatúra az egyetemen kezdett el érdekelni. Na­gyon nehéz volt, mert nem találtam élő embert, aki a környezetemben ezt csinálná, senkitől sem tudtam tanácsot kérni. Kiállításokra jártam, hogy fejlődjek. Először csak a barátaimról, a családtagjaimról készítettem digitális rajzokat, amiket feltöltöttem az internetre. Annyira megtetszett az embereknek, hogy elkezdték rendelgetni. 

Akkor még két órájába telt egy rajz, amit A6-os méretben nyomtat ki, és ellát védőréteggel.

– Ha nem otthon, e-mailben kapott fotók alapján rajzolok, mindig beszélgetek is a modellekkel, mert fontosnak tartom, hogy képet kapjak a személyiségükről – tette hozzá a fiatal művész. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.