Közismert arisztokrata zuhant a Dunába a Lánchídról szeptember elején

Közismert arisztokrata zuhant a Dunába a Lánchídról szeptember elején

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 27. 22:40
Kiderült, ki ugrott a Dunába szeptemberben a Lánchídról. Megdöbbentő részletek a Csepelnél csak napokkal később megtalált holttestről.
Bors

Egy igen tehetős és befolyásos brit arisztokrata család sarja, William Sinclair fulladt a Dunába szeptember elején, miután leugrott a Lánchídról – írja a Blikk a DailyMail írása alapján. A 48 éves férfi neve nem véletlenül ismerős: felmenői közt tudhatja Sir Achibald Sinclairt is, ő ugyanis a nagyapja volt. A Sir a második világháborúban Winston Churchill koalíciós kabinetjében dolgozott, békeidőben pedig a Liberális Párt vezetője volt.

Az unoka korábban teológiát hallgatott, majd dolgozott a Versace-nek modellként és a Harrods fürdőszoba-osztályán is, számos drog- és alkohol- és prostiügyével került már a címlapokra. Csak egy ügye a sok közül: hogy fizetni tudja káros szenvedélyeit, 1994-ben kamu házasságot kötött egy jugoszláv nővel, Stasha-val, aki 1000 fontot fizetett neki, hogy letelepedési papírokat kapjon. Csatlakozott a sereghez is, ám még a fegyelem sem volt elég, hogy leszokjon.

A DailyMail információ szerint Budapestre is bulizni érkezett barátaival, de az egyelőre nem ismert, miért mászott fel a Lánchídra, és ott miért kezdett el vetkőzni. Egyelőre nem tudni azt sem, hogy öngyilkos akart lenni vagy baleset történt. A brit lap mindenesetre párhuzamot vont Will Smith nyári hídmászása, és a mostani eset között.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.