Aktuális

Húga állítja: nem a Teréz körúti robbantó küldte az egymillió eurót követelő levelet

Bors

Létrehozva: 2018.09.28.

Forrás: Csányi Kriszta, MTI

- A robbantás nem a célunk. A robbantás csak egy eszköz a célunk eléréséhez. Ebből a trágyából akár több tonnásat is össze lehet gyúrni. Több kockázatot, hogy mások ne sérüljenek, nem fogunk vállalni. Időzítőt fogunk használni. Reméljük, erre nem kerül sor. Mindössze egymillió eurót kérünk. Ha fizettek, ígérjük, hogy legalább 2022-ig visszavonulunk - írta P. László többek között abban a levélben, amit Belügyminisztériumba küldött, tudta meg a 24.hu.

A levélben emelett ír még arról is, hogyan kell egy robbanószerkezetet összeállítani, és többes számban megfenyegeti a Belügyminisztériumot, hogy ha nem fizetnek, akkor újabb robbantások következnek: "Ne feledjétek: nem sérült civil, meg nem vagyunk őrültek. Szerintem ez bizonyítja, hogy a szavunkat be fogjuk tartani. Ha úgy döntötök, hogy nem fizettek, a ti felelősségetek lesz az, ami történni fog. Ha elhitetitek velünk, hogy fizetni fogtok, és mégsem, akkor különösen nagy robbanás lesz".

A lap megkereste a férfi húgát, aki határozottan elutasította, hogy a testvére küldte volna őket, ugyanis P. László az elküldés időpontjában Zala megyében, Karmacson tartózkodott, és épp az apjukkal vacsorázott. "Az IP-cím, amiről a levél állítólag elment a belügynek, az a nagymamám wifijének az IP-címe, aki Taksonyban él. Szóval lehetetlen, hogy a bátyám 200 km-es távolságból elküldött volna egy emailt. (…) De azt sem értem, hogy miért nem készült éles kép az állítólagosan elküldött levélről, csak egy homályos, kivehetetlen valami".

Mint ismeretes, a vádirat szerint P. László 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a VI. kerületi Teréz körúton egy táskát tett a földre, a táskában robbanószerkezet és a robbanás hatását fokozó nagy mennyiségű szög volt. A robbantásban két rendőrjárőr súlyosan, egy járókelő könnyebben megsérült. P. Lászlót nem jogerősen emberölési kísérlet, robbanószerrel való visszaélés és terrorcselekmény előkészítésének vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbeüntetésre ítélték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni