Elvitték tűzifának a több száz éves hajóroncsot

A hajózásnak rosszat tett a nyár végén a Duna szokatlanul alacsony vízállása, régészeink örülhettek. Előkerültek például egy II. világháborús bombázó roncsai is a vízből Tökölnél, és a gép megmaradt részei pillanatok alatt a szolnoki repülőmúzeumba kerültek.

Lefűrészelte, hazavitte

A gyorsaság nem véletlen: mivel a sajtóban is megjelent, hol találták meg az amerikai Frank Wodzinski főhadnagy B-24G típusú repülőjének roncsait, félő volt, hogy a daraboknak pillanatok alatt „lába kél”. Sok helyen megoldják az előkerülő maradványok őrzését, itthon még küzdenek a problémával.

– A legrégebbi, nálunk fellelt hajóroncs még az Anjou-korból, az 1300-as évekből származik. Valaki lefűrészelt egy darabot a hajó egyik deszkájából, és elvitte – érzékeltette a helyzetet a Borsnak egy hihetetlen történettel dr. Tóth János Attila, a ráckevei Árpád Múzeum búvárrégésze.

Olyan is előfordult, hogy valaki traktorral vontatott ki a vízből egy több száz éves roncsot, hazavitte, és felvágta tűzifának. Ez az eset viszonylag szerencsésen végződött, mert mielőtt a lángok martalékává vált volna, sikerült megtalálni és összeilleszteni a darabokat. (Egyébként Tóth János Attiláék keresőhajóját is ellopták a ráckevei múzeum elől.)

Minden az államé

– Az erdőből és a vízből sem lehet csak úgy elhozni a fát, ezt a törvény bünteti. Akkor is, ha az illető esetleg nincs tisztában a törvénnyel vagy nem tudja, milyen felbecsülhetetlen értéket is talált – magyarázta a szakember. – Ha valaki fog egy méregdrága fémkeresőt, és egy lelőhelyről visz el leleteket, azért őt is elviszik – a rendőrök. Ami a földben, a vizekben és a barlangokban van, az az állam tulajdona. Vannak persze „múzeumbarát” fémkeresők és önkéntes régészek is, akik legálisan működnek, de nekik természetesen nem az üzlete­lés a céljuk.

A vízben talált történelmi emlékek folyamatos őrzése az eredeti lelőhelyükön megoldhatatlan feladat. Ráadásul ha elmozdítják és múzeumba viszik a leletet, minimum konzerválni kell, ami akár tízmillió forintba is kerülhet. A szakember szerint ezért is jobb, ha ott marad, ahol megtalálták.

De mi a helyzet külföldön? A National Geographic múlt héten mutatta be a Lecsapolt óceán című sorozat új évadát. Az első rész éppen arról szólt, hogy mennyi értékes leletet rejt az óceán, és hogyan próbálják meg kincsvadászok és régészek megtalálni, majd felszínre hozni őket. Ebben egyébként a többsugarú szonártechnológia segít nekik. 

Arany a mélyben

A pénzforgalom bonyolítása ma, a 21. században könnyű: interneten jönnek-mennek az átutalások akár földrészek között is, és úgy fizetünk a boltban, hogy odatartjuk a kártyánkat a leolvasóhoz. A középkorban és az újkorban jellemzően hajók mozgattak óriási összegeket országok, kontinensek között.

Aranytömbökkel megrakott gályák hasítottak a vizeken, és ha jött egy vihar, könnyen elsüllyedhettek. A spanyol Atocha például az 1600-as években futott zátonyra Florida mellett. A hajót, ami a spanyolok Dél-Amerikában összerabolt aranyát szállította, végül Mel Fisher kincsvadász találta meg. A vagyon nagy részét megtarthatta, amivel milliomossá vált.

– Fisherék azt mondták, hogy az aranytömböket azért is kell a felszínre hozni, hogy megőrizzék az utókornak, de ez önmosdatás volt a részükről, hiszen az arany sosem pusztul el. Óriási különbség, hogy a régészek valóban az utókornak akarják megőrizni a talált leleteket és kincseket, a kincskeresők pedig meg akarnak gazdagodni – fűzte hozzá a búvárrégész. 

Bográcsoztak a hajón a törökök a támadáskor

– Néha valójában „csak” egy rakat fát találunk, de ezekhez a fákhoz történetek kapcsolódnak, történelmük van. Amikor több tucat rönkhajó került elő a Drávából, rábukkantunk például egy bográcsra is. Így még azt is meg tudtuk mondani, mit főztek éppen a rönkhajón lévő törökök, amikor a magyarok megtámadták őket a partról – érzékeltette a búvárrégészet szépségét dr. Tóth János Attila.