Elrendelték a Ravensburgban késelő afgán migráns kényszergyógykezelését

Elrendelték a Ravensburgban késelő afgán migráns kényszergyógykezelését

gyógykezelés
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 30. 12:50
Elrendelték a német hatóságok szombaton annak az afgán migránsnak a kényszergyógykezelését, aki előző nap három embert késelt meg Ravensburgban.
MTI

A rendőrség közölte, hogy a gyanúsított a szakértői vizsgálatok szerint súlyos pszichiátriai rendellenességben szenved, korábban emiatt már többször szorult gyógykezelésre.

Cselekménye hátterében pedig egy munkatársával kialakult vitája húzódhat meg.

Legfrissebb értesülések szerint a 21 éves férfit gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolják.

Az előzetes elmekórtani vizsgálatok viszont azt állapították meg, hogy nem volt beszámítható állapotban, illetve ez a képessége jelentősen korlátozott lehetett a bűncselekmény elkövetésének idején.

Az afgán férfi pénteken három embert - két szíriai menedékkérőt és egy 52 éves német férfit - késelt meg, de egyikük állapota sem életveszélyes. A támadót Daniel Rapp ravensburgi polgármester ártalmatlanította, aki éppen a bűntény helyszínének közelében járt.

A hatóságok az első vizsgálatok alapján kizárták, hogy terrorcselekmény történt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.