30 éve tűnt el a kisfiú - ma sem tudni, mi lett vele

30 éve tűnt el a kisfiú - ma sem tudni, mi lett vele

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 02. 09:30
<p>Az ötéves Ľuboš még játszani szeretett volna, aztán eltűnt. Rejtélyes ügyet próbál megoldani a szlovák rendőrség az internet segítségével. </p>
Bors

Majdnem napra pontosan harminc éve annak, hogy az akkor öt­éves Ľuboš Bednár eltűnt egy szlovák kisvárosból. A fiú ma már 35 éves lenne, de azt sem tudni, él-e még. 

1988. augusztus 27-én Ľuboš idősebb testvérével játszott puhói házuk közelében. Anyjuk délben kiszólt nekik, hogy jöjjenek ebédelni, de a lakásba csak az idősebbik gyerek ment be, Ľuboš még játszani szeretett volna. A kisfiúnak azonban nyoma veszett, és miután kétségbeesett szülei sehol sem találták, riasztották a rendőröket – elevenítik fel a Szlovákia bűnügyi történetében egyedülálló esetet. Sem a nagy erőkkel megindított nyomozás, sem az országos körözés nem segített. A hatóságok végül húsz évvel később, 2008-ban leállították a nyomozást. 

A rendőrségnél most úgy döntöttek, hogy ismét felhívják a figyelmet a kisfiú eltűnésére, mert az internet, a közösségi portálok ma már sokat segíthetnek. Mint írják, éppen a netnek köszönhetően sikerült ilyen éveken át húzódó ügyeket lezárni. Denisa Baloghová, a szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője példaként egy ugyancsak ötéves fiú esetét említette, aki még 1960-ban tűnt el. Egy országos napilap két éve közölt cikket a fiúról, és a bátyjánál nem sokkal később jelentkezett egy család. Elmondták, hogy „eltűnt” öccse velük élt, de sajnos már meghalt. A rokonságot később DNS-tesztek is igazolták. Kiderült, hogy a fiút szomszédai rabolhatták el, majd hamisított okmányokkal egy gyermekotthonban helyezték el. Innen jutott a másik családhoz. Az eset felderítése 55 évig tartott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.