Legalább 100 forinttal drágul a cigi

Legalább 100 forinttal drágul a cigi

drágulás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 15. 09:30
A kiskereskedők szerint sokan álltak át a szálas dohányra a kész cigarettáról, de most ennek is vége lehet, nem éri már meg sodorni sem. Több lehet viszont a csempészáru.
P. Zs.

Spórolás miatt álltak át rengetegen a tömött cigarettára az elmúlt években, de úgy tűnik, a következő hónapok áremelkedései után már ez sem fog sokat segíteni. A termékek árait a gyártók határozzák meg, az adótartalmat viszont az Európai Uniós jogszabályok. Utóbbi fog növekedni három lépcsőben szeptemberben,  jövő januárban és júniusban. Az elmúlt egy évben a korábbi hónapokhoz hasonlóan a benzin mellett a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben:  múlt hónapban 7,5 százalékkal kellett többet fizetni értük, mint egy évvel ezelőtt. Néhány nap múlva újabb 30–40 forinttal, jövő ilyenkor pedig már 90–100 forinttal kerül többe dobozonként.

– Az árak emelkedésével a feketepiac is növekedhet, ez egy reális veszély. A tendencia az, hogy ilyenkor mindig több a csempészcigaretta, az úgynevezett adózatlan termék, de bízunk a hatóságok hathatós, felderítő munkájában – mondta a Borsnak a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke. Lengyel Antal szerint az elmúlt években többen vettek sodródohányt, mert az egy szálra eső dohánytermék ára így kedvezőbb. Az adómérték növekedésével azért ez még most is olcsóbb lesz, mint a kész cigaretta.

Segítség a leszokásban

Az egységes csomagolásokon feltüntetik az ingyenesen hívható segélyvonal számát, amely a 0680200493. Ha ezt valaki felhívja, egyrészt jelezheti, ha valahol visszaélés történt a tiltásokkal kapcsolatban, másrészt pedig szakértői segítséget kaphat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben működő leszokás centertől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.