Aktuális

Katalin hercegné és Luxus Vivien is ugyanúgy kiakasztotta már szülés utáni alakjával a netet - fotók

Bors

Létrehozva: 2018.08.06.

<p>Úgy tűnik, 2018 arról szól, és arról is fog szólni, hogy a hírességek egymásra licitálnak abban, milyen gyorsan tudnak visszafogyni a szülés után, az emberek pedig nem győznek hüledezni. Legutóbb Liptai Claudia posztolt büszkén arról, milyen remekül sikerült visszanyernie az alakját, a rajongói pedig lelkesen ünnepelték. Összeszedtünk öt hírességet, akik idén beszálltak a fogyóversenybe, és így vagy úgy, de ezzel ki tudták akasztani a követőiket. </p>

Forrás: AFP

Katalin hercegné

A 36 éves Katalin, cambridge-i hercegné kétszer már elkápráztatta a világot, milyen kifogástalanul tud kinézni egy-egy szülés után, de ez is kevés volt ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, mindez lehetséges. Áprilisban megint azzal döbbentette meg a fél világot, hogy néhány órával Lajos megszületése után már képes volt mosolyogva kiállni az újságírók elé, és hogy ugyanúgy néz ki, mint 2013-ban első gyereke, György születése után

Katherine Heigl

It’s been almost 14 months since Joshua Jr was born and it has taken me about that long to really get back in shape. The first pic was taken one month after he was born. The second pic was taken almost a full year later and the last pic was taken this weekend. I wish I had a few from in between the first and second so you could really see how slow my progress was but alas...I was busy covering it all up those months, not posing in my unders! Anyway, I have a beach vacation coming up, a new job I start filming in April and my deep desire to feel fit, strong and sexy propelling me forward the last two months to finally loose the last of my baby weight and do a deep dive search for the ab muscles I knew were buried under that belly somewhere! I was wholly and totally inspired by Miss @rachparcell and the before and after pics she shared after taking the #bbg challenge. I had never heard of it but she looked so damn great (she had her baby just a few months before me) that I had to check it out. I found a fantastic app called #sweat that features several different #bbg programs you can choose from and makes it incredibly easy to do anywhere, which for me means in my bedroom at home! I won’t lie, the workouts are real ass kickers but the progress I’ve made in only 5 short weeks has kept me motivated and inspired to keep going! I am so grateful I’ve had a full year to find those ab muscles and get my butt back up where it belongs and wasn’t forced by work to snap back into shape but it is time to make the strength, fitness and overall health of my body a priority and I am so grateful that @rachparcell shared her story and got this mama motivated!

A post shared by Katherine Heigl (@katherineheigl) on

A Grace klinika színésznője ugyan nem 2018-ban szült, de büszkén mutatta meg idén februárban, hogy 14 hónappal azután, hogy életet adott a kisfiának, milyen kirobbanó formában van. Heigl az instagramos montázsához azt írta, hogy az első kép két egy hónappal a szülés után, a második pedig majdnem egy évvel a szülés után készült, és hogy nem akar megállni azután se, hogy minden szerinte fölös kilót leadott, kockahasat szeretne. 

Kylie Jenner

A post shared by Kylie (@kyliejenner) on

Korunk egyik legellentmondásosabb celebjének se kellett sok idő, hogy videót tegyen ki arról, milyen remek formában van a szülése után. Jennernek ráadásul azzal is sikerült kiakasztania a követőit, hogy másfél hónappal kislánya, Stormi Webster megszületése után nemcsak dögös fotókat kezdett posztolgatni, hanem megjelent az első fizetett hirdetés is, amit sokan méltatlannak tartottak. 

Khloé Kardashian

Never have I ever.....

A post shared by Khloé (@khloekardashian) on

A húszéves Jenner mögött, aki egyébként könnyen lehet, hogy hamarosan a világ legfiatalabb milliárdosa lesz, nem maradhatott le nagyon a 34 éves féltestvére Khloé Kardashian sem, akinek április közepén született meg a lánya, és júliusban már megpróbálkozott egy-két hasvillantós, edzős képpel is. A celeb azt nyilatkozta, hogy nem rohant a fogyással, csak szeretett volna visszatérni a napi rutinjához, a heti 5-6 edzéshez, és hogy összesen 15 kilótól szabadult meg. 

Vasvári Vivien

A hazai állóvizet Vasvári Viviennek sikerült megkavarnia, aki április második felében szülte meg Ariana nevű kislányát, néhány héttel később pedig már bikinis képpel jelentkezett az Instagramon. A netezők rögtön kibuktak, amire Vasvári újabb bikinis képpel válaszolt. “Köszönöm azoknak, akik utálnak és negatív üzenetekkel bombáznak, mert ettől én erősebb leszek” - írta a képhez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086819
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086819
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086819
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086819
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?