Aktuális

Isteni csoda: saját búcsúztatóján derült ki, hogy él a halottnak nyilvánított csecsemő

Bors

Létrehozva: 2018.08.12.

Egyszer már halottnak nyilvánították - most pedig ismét az életéért küzd a hét hónapos kislány.

Nem mindennapi eset történt a közép-amerikai Hondurasban. A történtekre akár a csoda szót is használhatjuk, miután egy halottnak nyilvánított csecsemő a templomban - saját búcsúztatóján - magához tért. 

A kis Keilin Johanna Ortiz Montoyát erős hasmenéssel, kiszáradással és kisebesedett bőrrel vitte édesanyja kórházba Villanueva városában augusztus 3-án. Az orvosok megállapították, hogy bakteriális eredetű a baba betegsége, segíteni azonban már nem tudtak rajta: hétfő reggel halottnak nyilvánították, testét pedig kiadták az anyjának.

Közzétette: Wishfm Nairobi – 2018. augusztus 10., péntek

A gyászoló Ivis Montoyának - a saját bevallása szerint - nem volt pénze koporsót venni, így a búcsúszertartáson csak egy székbe ültette le gyermekét. Ekkor vette észre, hogy a halottá nyilvánítás ellenére a baba lélegzik. Azonnal egy helyi klinikára rohant - a kicsit korábban kezelő orvosokban érthető módon már nem bízott annyira.

Keilin jelenleg egy intenzív osztályon fekszik, állapota válságos. Az őt halottá nyilvánító kórház vizsgálatot kezdeményezett az ügyben - számolt be a történtekről a Daily Mail.

Közzétette: Wishfm Nairobi – 2018. augusztus 10., péntek
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek