A középkor európai építészete a világ talán leggyönyörűbb és legpompázatosabb épületeit alkotta meg. Kiderült azonban, hogy ezek a monumentális épületek még annál is csodálatosabbak voltak, mint amilyeneknek ma ismerjük őket.
Az amiens-i Boldogasszony-katedrális a világ leghíresebb gótikus katedrálisa. Az 1200-as években épített székesegyház jelenlegi állapotában is egyedülálló, de egy, az 1990-es években elvégzett renoválás során kiderült, hogy fénykorában még a mostaninál is magával ragadóbb látványt nyújtott. A restaurátor szakértők nem sokkal a munkálatok megkezdése után valami meglepőt találtak a templom külső faragványain: színes festék nyomát. A további vizsgálatok alapján kiderült, hogyan nézett ki a Notre Dame eredeti állapotában kifestve, a 13. században.
Ezután merült fel a fantasztikusan kreatív ötlet, hogy a katedrális külsejét színes fényekkel világítsák meg, és így mutassák meg, hogyan is nézett ki a templom hosszú évszázadokkal ezelőtt – számolt be róla a ChurchPOP. Az eredmény lélegzetelállító.
A 18. században kialakult neogót templomokon is színesek a szobrok, és mivel későbbi korszakról van szó, hazánkban is van arra példa, hogy az eredeti festést csodálhatjuk. Ilyen a fővárosban az 1800-as évek végén épített Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, amely a Rózsák terén található. A katolikus szentélyt a második világháború során bombatalálat érte, és hiába renoválták, állapota ezután évtizedekig romlott. Végül 1995-ben műemléki státuszt kapott, és megkezdődhetett az épületfelújítás.
Fényfestéssel nemcsak Párizsban, hanem hazánkban is foglalkoznak. A nemrégiben megrendezett pécsi Zsolnay Fényfesztiválon a baranyai megyeszékhely székesegyházának homlokzatát díszítették ki a résztvevők. A cél itt nem az eredeti állapotok „visszaállítása” volt, hanem a minél ötletesebb, modernebb megoldások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.