Kissé morbid módon ma egy temetkezési vállalkozás irodája található abban a kenderesi házban, amelyikben tizenhét éve egy ütéssel megölték Vang Ta-feng kínai vállalkozót. A 2000-es évek rejtélyes, azóta is megoldatlan gyilkossági ügye a mai napig csak kérdéseket vet fel.
Állig betakarva
Három kínai érkezett Vang Ta-feng otthonához és egyben üzletéhez 2001. február 17-én délután, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosban. Miután nem tudtak bejutni a házba, rosszat sejtettek, hiszen korábban sosem fordult elő, hogy az üzlet ne nyitott volna ki időben – idézi fel a történteket Hardi Péter a Rejtőzködő gyilkosok című könyvében.
Egy ütéssel
Az már a helyszínelésnél biztos volt, hogy Vang nem rablógyilkosság áldozata lett. Pénz, értékek és iratok sem tűntek el, pedig a lakásban 354 ezer forint volt, és a garázsban álló autó kulcsa is szem előtt hevert. A nyomozók még tanácstalanabbak lettek, amikor megkapták a boncolási jegyzőkönyvet. A kínai férfi nyakán és lábán az égési sérülések áramtól származtak. Bár kínzás következményei lehettek, abba nem halhatott bele. Halálát egyetlen ütés okozta, amelyet a májhoz vezető hasi ütőérre mértek. Az ujjütéstől szétrobbant az ér, az áldozat pedig elvérzett. A tettesek előtte azonban mindkét nyaki ütőérre is csapást mértek, amitől elkábult, így már nem is érzett fájdalmat – olvasható a Rejtőzködő gyilkosokban.
Ismerte a gyilkosokat?
A nyomozók kiderítették, hogy ez egy keleti harcművészetekben ismert kivégzési mód, amit éppen a veszélyessége miatt nem oktatnak hazánkban. Így valószínűsíthető volt, hogy az áldozattal idegenek, vélhetően kínaiak végeztek. Ironikus, hogy a halálos ütést maga az áldozat, Vang is ismerte, hiszen a keleti harcművészetek mestere volt. Kínában korábban rendőröket oktatott önvédelemre. De akkor miért nem védte meg magát? Talán ismerte a gyilkosait? Sohasem derült ki.
Az ügy már elévült, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást – válaszolták a Bors kérdésére. Vang üzlete jól ment, súlyos adósságra nem derült fény. De ha tartozott volna valakinek, akkor miért hagyták a lakásán a több százezer forintot? A férfit felesége elhamvasztatta, felszámolta az üzleteket és végleg elhagyta Magyarországot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.