Szerencsére már nemcsak a hazai színházi kultúra elérhető szinte mindenki számára, hanem egy londoni előadás is. Mielőtt valaki azt gondolná, súlyos tízezreket érő jegyekről szeretnék itt írni, meg kell nyugtassam: egyik belépő sem került tízezer forintnál többe.
Az első meghatározó élmény 2015. novemberében ért, mikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve tízfontos, vagyis kevesebb mint négyezer forintos jegyet vásároltunk a Noël Coward Theatre-be, ahol a DNS-felfedezéséről szóló 51-es fotó című darabban az Oscar-díjas Nicole Kidman játszotta a főszerepet.
A másfél órás előadás után a most 51 éves sztár egy biztonsági őr társaságában várta a művészbejárónál a rajongókat, akikkel közel 15 percen keresztül készített közös szelfiket, továbbá osztott autogramokat. Megdöbbentő volt a közvetlen viselkedése, és még a botoxkezelések sem rontottak a természetes báján.
A közelmúltban mutatták be Matthew Lopez: Az örökség című darabját az egyik legfelkapottabb angol alternatív színházban, a Young Vicben. A kétszer három és fél órás előadásra a jegy összesen nem volt hétezer forint, viszont cserébe egy igazán pergő humorú kortárs előadást nézhettek a nézők, amelynek a második epizódjában a 81 éves Vanessa Redgrave játszik. Külön öröm volt számomra, hogy nem messze tőlem a James Bond-filmek Q-ja, Ben Whishaw ült.
A Gyilkos Joe című drámában pedig A Gyűrűk Ura aranyhajú Legolasaként népszerűvé vált Orlando Bloom alakította a bérgyilkos rendőrt. A 41 éves színész szó szerint mindent bedobott, illetve ledobott a siker érdekében, a női rajongók legnagyobb örömére. Az előadás után rá kicsit többet kellett várni – biztos öltözködött… – viszont megérte: kedélyesen elbeszélgetett a rajongókkal, érdekelte a véleményük az előadásról.
A közeljövőben olyan hírességek lépnek fel a West Enden mint A Gyűrűk Ura Gandalfja, Ian McKellen, a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett vagy az X-aktás Gillian Anderson. Érdemes jegyre vadászni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.