A japán Fuji TV műsorában idézett szellemet a magyar származású Kádár Gyöngyi Iszet. A mágus az olaszországi San Leo várába látogatott el, ahol a legendás XVIII. századi szabadkőműves, Cagliostro gróf (valódi nevén Giuseppe Balsamo) kísértetével kommunikált. A szertartás azonban nem a tervek szerint alakult, a stábból többen rosszul lettek, sőt fizikailag is megérezték a gróf szellemét.
– Maximálisan tisztelnünk kell a szellemvilágot, mert ez dönti el, hogy hajlandóak-e velünk kommunikálni. Már napokkal egy-egy forgatás vagy felkérés előtt megkérem a szellemeket, hogy segítsék a munkámat, és adjanak bizonyítékot – meséli lapunknak Gyöngyi. – A kastély előtt elvégeztem egy szertartást, ennek hatására olyan transzban kommunikáltam a gróf szellemével, hogy nem emlékeztem arra, hogyan jöttünk vissza a várból. A mostani felvételnél a japán rendező tiszteletlen volt a kastély szellemeivel. Először nem mutatta meg magát a gróf, majd arra kértem, hogy a hitetleneknek mutassa meg magát. A rendező ekkor kapott a fejére egy ütést, illetve a stábbal érkező japán színésznő feje felett egy fénycsóva suhant el.
Gyöngyi egyébként Cagliostro szellemétől olyan titkot is megtudott, amely átírja a történelemkönyveket.
– A grófnak három álneve volt, pedig eddig csak kettőről tudtak, illetve azt is elárulta, hogy a híreszteléssel ellentétben nem ő lopta el Mária Antoniette nyakékét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.