Aktuális

Imádják a magyar citromot az ausztrálok - mit szólnak majd a lila banánhoz?

K. Sz.

Létrehozva: 2018.07.09.

A nyolcvanas években települt ki Ausztráliába Dikasz László, ahol kezdetben limuzinsofőrként kereste a kenyerét. Majd újra visszatért régi szakmájához és szenvedélyéhez, a kertészkedéshez.

Emlékszünk Bacsó Péter A tanú című legendás filmszatírájának annak a részére, amikor Bástya elvtárs a narancskutató intézetben citromba harap – narancs helyett, mert azt az avatóünnepségen megette a gyerek. Pelikán elvtárs ennek ellenére közli vele: ez az új magyar narancs. „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”.

Az Ausztráliában élő Dikasz László azonban tényleg „magyar” citromot tenyésztett ki a kenguruk földjén. Igaz, az idén hetvenéves kertész erre már a hatvanas évek szocialista Magyarországán kísérletet tett.

– Igen korán, már tizenévesen elkezdtem a szakmát, miután végeztem a kertészeti iskolában. Én azok között voltam, akik a budapesti nagykövetségeket látták el friss zöldséggel és gyümölccsel – mesélte a szakember a Borsnak. – Ezek még azok az idők voltak, amikor akár órákat is sorba álltak egy kiló banánért az emberek, ritkán jutottak hozzá, és amúgy sem volt nagy választék gyümölcsből. Így nekem is hatalmas élmény volt ezeket termeszteni és kóstolni, hiszen akkoriban nem termett elég zöldség és gyümölcs az országban. Mindeközben igyekeztünk minél több, különleges és egzotikus növényt megtermelni, folyamatosan kísérleteztünk a citrusfélék tenyésztésével, de megfelelő éghajlati körülmények híján nem jártunk túl nagy sikerrel.

Dikasz László a hetvenes években a világ számos pontján vállalt kertészmunkát az NDK-tól a Kö­zel-Keletig, ám végül a nyolcvanas évek elején disszidált, és Ausztráliában telepedett le. Ott él a mai napig a családjával a keleti partvidék legszebb és legmodernebb táján, a Gold Coaston.

– Kezdetben autó- és limuzinsofőr voltam, ám egy komoly baleset után abbahagytam, és visszatértem a kertészkedéshez. A citromról nem mondtam le, folyamatosan kísérleteztem vele. Nemrégiben sikerült a „five in a bunch”, vagyis öt gyümölcsöt termesztenem egy tövön, ami ritkaságszámba megy, ugyanis nem szokott egy tőről ennyi citrom egyszerre nőni. Még a környékbeliek is a csodájára járnak, az egyik lap fényképet is közölt a termésről, ami hatalmas elismerés volt számomra – büszkélkedett a helybeliek körében is népszerű citromjaival László.

A kertésznek saját kengurufarmja is van, de a zöldség- és gyümölcskísérletekkel továbbra sem kíván leállni. Jelenleg egy igazán különleges, a hazai gyümölcsfogyasztók előtt ismeretlen fajtával kísérletezik.

– Nemrégiben kóstoltam meg a lila banánt, ami az általunk ismerthez és fogyasztotthoz képest sokkal ízletesebb, sőt  még a héja is ehető. Most ezzel kísérletezem, remélem, hamarosan a saját fámról ehetem. Igaz, hamarosan betöltöm a hetvenet, de eszem ágában sincs pihenni. Rendszeresen járok Magyarországra is, hamarosan hazautazom, hogy kis időt eltöltsek az ottani barátaimmal, illetve ellátogassak a ferences rendi szerzeteshez, Böjte Csabához és pártfogolt gyermekeihez kertészkedni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek