– Arconcsapott a szerep és érdekes, hogy hosszú idő óta ez az első bemutatóm, hiszen múlt évben érkezett az életembe a kutyám, Bambika, és pont ugyanúgy változtak meg a mindennapjaim és cserélődtek fel benne a fontossági sorrendek, ahogyan az a Dog Story-ban is látható – mondta a Borsnak Puskás Peti. – Ezért is volt könnyű azonosulni ezzel a történettel, ami nagyon sok mindenre rá is világított. Ez egy nagyon könnyed, szórakoztató előadás, de egy súlyos társadalmi problémát vet fel és mutat be. Azt, hogy a húszas éveiben járó fiatalság egy robot és mohón hajszolja a karriert, a vágyakat, és ha történik egy olyan nap, amikor nem dolgozik, akkor azt haszontalan napnak éli meg, miközben csomó csodás dologról lemarad. Én is szembesültem ezzel a problémával, és szerintem sok konfliktus ebből adódik. A fiatalok átugranak sok-sok dolgot, és olyasmiket érnek el a harmincas éveik elejére, amiket régen 40-50 évesen ért el az ember. Ez pedig felveti, hogy “valamit valamiért” alapon biztos sok olyan dolog kimarad az életünkből, ami viszont fontos lenne.
Puskás Peti a sikeres The Biebers együttes frontembereként folyamatosan koncertezik és járja az országot, emiatt nagyon elfoglalt. Bár a Madách Színház Macskák című előadásában folyamatosan játszik, új bemutatóban már rég nem vett részt.
– Három éve nem volt új bemutatóm a zenekar miatt, úgyhogy nagy élmény volt megint próbálni és visszatérni a színpadra. Nagyon azon voltam, hogy ne tűnjön úgy, hogy elfelejtettem színészkedni, hanem úgy lássák a nézők, hogy sokkal jobb vagyok, mint három évvel ezelőtt voltam. Ezen rengeteget dolgoztam, Szirtes tanár úr, az apukám és az anyukám is sokat segített, folyamatosan kértem ki a véleményüket és úgy érzem, hogy sikerem van ebben az előadásban és az a sok dolog, amit elterveztem, be is jött.
Az idén öt éves Játékszín falai között korábban sosem rendeztek musical előadást, ebben a Dog Story valódi úttörőnek számít. A darab megrendezésére a Játékszín igazgatója, Bank Tamás a Madách Színház igazgatóját, A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szirtes Tamást kérte fel.
– Nagyon szeretek a Játékszínben rendezni. Ez egy nagyon jó szellemű színház, segítőkész, hozzáértő emberekkel – mondta a Borsnak Szirtes Tamás. – Nagyszerű színészcsapatot hozhattam magammal, és élmény volt minden próba – igaz, nehéz volt, mert a Játékszín nincs hozzászokva a zenés darab számtalan apró és bonyolult technikai követelményéhez, de felnőttek a feladathoz. A zenés műfaj egy csodálatos, komplex műfaj, és nagyon jót tesz egy színháznak, ha ilyen magasra emeli a lécet és megpróbál megfelelni egy zenés darab nagyon sokféle követelményének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.