A megrázó gödi vonatgázolás kapcsán a Blikknek nyilatkoztak szemtanúk, akik még mindig az átélt borzalmas eset hatása alatt vannak.
– Szerdán délután történt ez a borzalom, most is képtelen vagyok elhinni – mondta el Tibor, aki a tragédia pillanataiban éppen a megállóban volt, így közelről nézte végig, ahogy Viktóriát elüti a beérkező vonat.
– A torkom szakadtából ordítottam neki, hogy vigyázzon, mert jön a vonat, de ő nem reagált, csak jókedvűen lépkedett telefonnal a kezében, egyenesen a halálba. Mintha csak ebben a percben történt volna, úgy hallom a fülemben a csattanást, amit néma csend követett – sírta el magát Tibor, akit azóta is rémálmok gyötörnek, képtelen másra gondolni.
A lap több szemtanúval is beszélt, akik ott voltak a tragédia pillanatában. Mindannyian egybehangzóan állítják, hogy a lány fejhallgatót használt, arra koncentrált, ezért sétálhatott gyanútlanul a vonat elé. Pedig az itt lakók pontosan tudják, hogy ez kifejezetten veszélyes vasúti átjáró, ahol nagyon óvatosan és körültekintően érdemes közlekedni, hiszen voltak már rémisztő esetek.
– Már több baleset is történt, a vonatok nagyon gyorsan jönnek, nem ritka hogy 100 kilométer/órás sebességgel. Sajnos, a sínpályának csak egy rövid része látható be, ezért érdemes kétszer is körülnézni – vélekedett egy középkorú nő.
A Blikk beszélt a fiatal lány egyik ismerősével, aki állítja: Viktória a tragédia előtt egy jó barátját köszöntötte születésnapja alkalmából telefonon.
– Igen, én is így tudom – mondta Viki családjának egyik jó ismerőse, amikor arról kérdeztük, valóban a jókívánságok tolmácsolása közben érte-e a cukrásznak tanuló fiatal lányt a váratlan és értelmetlen halál.
A Blikk információja szerint Viktória édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy imádott lányát soha többé nem ölelheti magához, mert végzetes baleset érte. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.