Orbán: Az európai demokrácia megbicsaklott

Orbán: Az európai demokrácia megbicsaklott

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 28. 19:25
Orbán Viktor szerint nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük. A kormányfő Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozására érkezve beszélt erről.
Bors

Orbán Viktor az M1 Híradójának arról beszélt, hogy az emberek két dolgot akarnak: nagyon erős határőrizetet, hogy ne jöhessen be több migráns, és azt, hogy vigyék haza azokat, akik már bejöttek. A magyar kormányfő szerint a demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata lesz, amelynek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tenniük.

Orbán Viktor szerint a kérdés az, hogy az európai vezetők tanácskozásuk során ebbe az irányba mozdulnak-e el, ugyanis a javaslatok tartalmaznak egyebek mellett például arra vonatkozó elemeket is, hogy a menekülttáborokat az Európai Unió területén kívül állítsák fel. A kormányfő úgy fogalmazott, van esély arra, hogy a brüsszeli megbeszélések az európai demokrácia újjáépítésének irányába mozduljanak.

– Mi a demokraták táborához tartozunk. Az európai megoldás azt jelenti, hogy a legfontosabb európai elv alapján oldjuk meg a problémát – mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, az első számú európai elv és érték a demokrácia. Nem demokratikusan semmilyen európai értéket nem lehet képviselni. Ahhoz, hogy európai megoldást lehessen elérni, a demokráciát kell újraépíteni az Európai Unióban, és Magyarország készen áll arra, hogy ebben részt vegyen.

A tanácskozás lapzártánkkor vette kezdetét. A négy alapelv, amit a kormányfő képvisel majd:

• A bevándorlást nem megszervezni kell, hanem meg kell állítani az európai határokon.

• Az európai határokat meg kell védeni.

• Akik illegálisan érkeztek Európába, azokat vissza kell vinni a hazájukba.

• Európai megoldás csakis az európai emberek akaratán jöhet létre, és az európai emberek véleménye arról árulkodik, hogy a magyarok véleményével egybecsengően azt gondolják, hogy a migrációt meg kell állítani, a határokat meg kell védeni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.