Aktuális

Megváltozott az egész élete, amióta a botoxnak hála, újra böfög

Bors

Létrehozva: 2018.06.15.

Forrás: Facebook

Neil Ribbens hosszú évek óta szenvedett attól, hogy nem tud megszabadulni az evés közben a gyomrában felgyülemlett gázoktól a száján keresztül, magyarán böfögés útján. Ez a betegség annyira ritka, hogy még konkrét neve sincsen, ám pokollá tette mindennapjait, az elsőre viccesnek tűnő probléma. Szervezetében felgyülemlő gázok folyamatosan gyomorgörcsöket okoztak nála, melyek néha annyira erősek voltak, hogy járni is alig tudott.

Számtalan orvosnál megfordult az évek során, de senki sem tudott segíteni rajta, mígnem meglepő módon a manchesteri Alexandra Kórházban egy 40 perces beavatkozással és némi botox segítségével sikerült megszüntetni a kellemetlen problémát.

Fecskendővel a gégéjébe juttaták a plasztikai beavatkozásokhoz használt anyagot, ami ellazította a túl feszes szöveteket, így már könnyedén átjutnak azon a gázok. A 34 éves férfi elmondása szerint azóta úgy böfög, akár  egy kis béka.

– Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyivel jobban érzem magam! Szerencsére ez nem egy hétköznapi kozmetikai botox volt, így nem kell havonta megismételni ezt az egészet. Azóta sokkal boldogabb vagyok, magabiztosabb lettem és végre egészséges is, ráadásul a szerelmi életem is helyre jött – mondta a Sunnak Ribbens.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013311
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013311
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről