Összeomlott a keringése, majd megállt a szíve annak a szabadbattyáni férfinak, akit hónapok óta módszeresen mérgezett 51 esztendős felesége. Mint megírtuk, N.-né Éva káliumtartalmú tablettákat adagolt a férjének, de egyszer a kádba is megpróbálta belefojtani.
– Említette, hogy fura, rossz íze volt a paradicsomlevesnek, amit az asszony főzött neki. Hányinger fogta el, szédült is tőle. Biztos, hogy az ételben adagolta neki – mondta a Borsnak az áldozat egyik barátja. Károly halála előtt két héttel találkoztak utoljára.
Az elképesztő férjgyilkosságról a Borsban részletesen beszámoltunk. Az utóbbi időben a férj lassan, vontatottan beszélt, s állandó levertségről panaszkodott. Szavai gyakran elakadtak, zavartan viselkedett. Eredendően a vérnyomására szedett gyógyszert, a felesége a vízhajtók mellé felírt káliumot felhasználva végzett vele – legalábbis ezzel gyanúsítják.
– A vér káliumszintje szigorú élettani kontroll alatt áll. Az extrém káliumbevitel miatt a férfi szervezetének szabályozó mechanizmusa már nem volt képes ellátni a feladatát. A krónikus káliummérgezés pedig leállította a szívét – magyarázta a Borsnak dr. Funk Sándor addiktológus. Emlékeztetett: az USA egyes tagállamaiban a kivégzésekhez használt méreginjekciók egyik komponense is kálium.
– Kóros káliumszintnél a vérnyomás csökken, így az agyba nem jut elegendő vér, az izommozgás is lassan lehetetlenné válik. Hetekkel korábban már bizonyosan izomgyengeséget érezhetett az áldozat – tette hozzá a szakember.
Fontos megjegyezni: a vízhajtók csökkentik a szervezet káliumszintjét, így melléjük káliumot kell szedni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.