Aktuális

Városi legenda - Matekból bukott Albert Einstein?

Bors

Létrehozva: 2018.05.14.

A XX. század egyik legnagyobb géniuszának nem ment a szorzás? Albert Einstein valóban egy magyarnak köszönhette élete első állását? A Nobel-díjas tudós pályája teli van meghökkentő legendákkal.

Forrás: Pinterest

Minden egy iránytűvel kezdődött. Az 1879-ben született Albert viszonylag későn, négy­évesen kezdett beszélni. Az édesapjától ajándékba kapott kis szerkezet viszont teljesen lekötötte a figyelmét, már ötévesen izgatta, mi mozgatja a kis nyilacskát, ha ő nem csinál vele semmit? Gyerekként eszközöket barkácsolt, a tanárok mégis lassú felfogásúnak tartották.

Egyest kapott a suliban matekból

Tény, hogy Einsteint nem kötötte le a kötelező tananyag. Komoly filozófiai könyvek ejtették rabul tízévesen, amiket a család egy orvos barátja hozott neki. Matematikát viszont csak 12 éves korában tanult először. Einstein már elismert fizikus volt, amikor egy kollégája az amerikai Princeton Egyetemen az orra alá dugott egy cikket, ami szerint a professzor rendkívül rosszul tanult, matekból pedig megbukott. Einstein jót nevetett. A kulcs abban rejlik, hogy számtant még otthon, Németországban kezdett tanulni, ahol a legjobb osztályzat az 1-es, ő pedig mindig 1-est vagy 2-est kapott. A középiskolát viszont Svájcban fejezte be, ahol a 6-os a legjobb. Érettségi bizonyítványában valamennyi matematikai tárgyból: algebrából és geometriából is 6-ost kapott. Einstein egyébként 16 évesen még úgy jelentkezett a Zürichi Műszaki Egyetemre, hogy nem volt meg az érettségije, és ott valóban megbukott – de nem matekból vagy fizikából, hanem a többi tárgyból, egy év múlva pedig felvették.

Unokatestvérét vette el feleségül

19 évig tartott Einstein házassága a szerb Mileva Mariccsal. Az akkori Magyarország területén, Titelen született lánnyal az egyetemen esett szerelembe, utolsó öt évükben viszont teljesen elhidegültek egymástól. Második közös gyermekük, a skizofréniára hajlamos Eduard egy elmegyógyintézetben halt meg. 1919-es válásuk után Einstein – ígéretéhez híven – odaadta Milevának a Nobel-díj összegét, hogy abból nevelje fel a fiukat. Másik gyermekük, Hans sikeres mérnök lett, de apját nem gyakran látta. A negyvenéves tudóst részleges idegösszeomlás érte, gyomorbántalmak gyötörték. Még a válás után feleségül vette Elsa Löwenthalt, hűséges ápolóját, aki nem más volt, mint Einstein első unokatestvére anyai, és másod-unokatestvére apai ágon. Elsa két lányát együtt nevelték, de közös gyermekük nem született.

Gyula volt a munkaadó

Hiába volt már diplomája, az ifjú Einstein nem talált tanári állást. Egy budapesti gyártulajdonos, Grossmann Gyula, akinek fiával, Marcell-lel csoporttársak voltak az egyetemen, a Svájci Szabadalmi Hivatalban szerzett neki állást. 24 évesen Einstein itt azokat a szabadalmakat bírálta heti hat napon át, amelyek megértéséhez fizikára volt szükség. A gyakran szegényes leiratú ötleteket ő igazította beadható, értékelhető tervekké.

Ellopta az agyát a kórboncnok

Einsteint 76 évesen, álmában érte a halál egy princetoni kórházban. Az egyedül jelen lévő ápolónő szerint német szavakat ismételgetett, de azokat ő nem értette. Még aznap, minden ceremónia nélkül elhamvasztották a New Jersey-beli Trentonban, ahogy szerette volna, hamvait pedig titkos helyen szétszórták. A kórboncnok azonban még a procedúra előtt kicsente Einstein agyát a holttestből, szerette volna megvizsgálni. Ehhez nem kérte a család engedélyét. Thomas Stoltz Harvey végül semmit nem talált, de megtartotta a zseni agyát, és több mint 20 évig tárolta otthon egy befőttesüvegben. Ki is rúgták, amiért nem volt hajlandó visszaadni a szervet. Az orvos végül Einstein unokájához vitte el nagyapja agyát, amely aztán a princetoni egyetemen kötött ki. Csak 1999-ben, egy részletes vizsgálat után jöttek rá a tudósok, hogy Einstein agyának belső fali lebenye 15 százalékkal szélesebb a szokásosnál. Ez a régió felelős a matematikai gondolkodásért és térlátásért.

A relativitáselmélet

Einsteinnek 42 évesen adták meg a fizikai Nobel-díjat, de nem a relativitáselméletért, hanem a fényelektromos jelenség felfedezéséért. Előbbivel mégis nagyobb áttörést ért el: rájött, hogy a gravitáció és a gyorsulás összefügg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991109
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika