A Google virtuális asszisztense felhívott egy fodrászszalont, hogy időpontot foglaljon hajvágásra. A vonal egyik végén tehát a mesterséges intelligencia, a másik végén a szalon egyik dolgozója volt.
– A Google asszisztens a beszélgetés minden részletét és árnyalatát érti. Úgy működik, hogy az ember beírja a Google-ba, hogy mit szeretne elintézni, az asszisztens pedig később magától elvégzi a feladatot, legyen az egy asztalfoglalás egy étteremben, vagy bejelentkezés a fodrászhoz – magyarázta a közönségnek Sunfar Pichai, az óriáscég vezérigazgatója.
Olvas a fejünkben
A gmail levelezőrendszer is kap a jövőben mesterséges intelligenciával ellátott funkciót. Szinte a gondolatainkban olvas majd, hiszen megpróbálja befejezni a mondatokat. Ezen kívül ajánlásokat is ír majd a levélírónak.
Színezd újra!
Kétségtelen, hogy a Google asszisztens számít a legnagyobb szenzációnak a fejlesztések közül, de van még bőven újdonság. A Google Photos alkalmazás képes lesz például a régi, megfakult képeket kiszínezni. Ehhez csak le kell fényképezni telefonnal a nagyanyáink korában készült fotót, amit a rendszer aztán analizál, majd feltölti színekkel, mintha csak ma készült volna.
Fodrász: Pontosan hány órakor jönne?
Google asszisztens: Délben.
Fodrász: Akkor nincs szabad időpont. A legközelebbi szabad időpont 13.15.
Google asszisztens: Van szabad időpont délelőtt 10 és dél között?
Fodrász: Attól függ, mit szeretne.
Google asszisztens: Csak egy sima hajvágást.
Fodrász: Rendben, legyen 10 óra.
(Az asszisztens nem csak megérti, de a beszélgetésben beálló fordulatokat is képes értelmezni. A rendszert jelenleg tesztelik, nyáron néhány embernek viszont már lesz lehetősége élesben kipróbálni.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.