Figyelem! Százezres szinti várja gazdáját a Nyugatiban

Figyelem! Százezres szinti várja gazdáját a Nyugatiban

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 07. 15:30
Bors

Naponta húsz-huszonöt-, hétvégenként akár hetvenezer utas is megfordul a budapesti Nyugati pályaudvaron. Az 1877-ben megnyitott állomásra huszonnégy óra alatt négyszáz szerelvény fut be. Nem csoda, hogy jelenleg is több mint háromszáz holmi várja a tulajdonosa jelentkezését a Nyugatiban.

– Leggyakrabban ruhadarabokat, esernyőket, okmányokat, táskákat kell megőriznünk és eljuttatnunk a gazdájuknak, de került már hozzánk műláb, férfi arany pecsétgyűrű, bekötött diplomamunka, tolószék, babakocsi, műfogsor, lélegeztetőgép, madárpók és gabonasikló is. Egy magyar vizsla is ránk maradt, de őt egy menhelynek adtuk – sorolja Urbán Attila, a MÁV helyettes szóvivője.

A kocsikban és várótermekben felejtett dolgokat rendszerint a kalauzok, a takarítók, illetve más utasok találják meg, s adják le. Ekkor kap a tárgy egy címkét, amin rajta van, hogy ki, mikor és hol, melyik vonaton lelte. A romlandó élelmiszereken kívül maximum 90 napig őrzik meg a tárgyakat, de legtöbb esetben három napon belül jelentkezik a tulajdonos.

– Tavaly volt egy csellónk, jelenleg a legérdekesebb tárgy egy január óta a polcunkon pihenő, csaknem százezer forintot érő szintetizátor és egy ötkilós macskaalom – mondja Urbán Attila. – A legértékesebb tárgyak talán a laptopok és a táblagépek, de gyerek­ülésben is bővelkedünk. Néhány éve egy komplett kamerakészletet adtunk vissza a tulajának, és egy külföldi üzletembernek Prágába is eljuttattuk az aktatáskáját az ügyfélszolgálaton keresztül.

A talált tárgyak listáját nem csak papíron vezetik, 2012 óta egy elektronikus központi nyilvántartás is a vasúttársaság rendelkezésére áll. Ebben az ország teljes vasúthálózatán talált tárgyakat rendszerezik. Ahhoz, hogy eredeti tulajdonosa átvehesse a holmit, meg kell adnia az ismertetőjegyeit, és igazolnia kell a személyazonosságát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.