Veeranut Rojanaprapa professzor furcsa módját választotta, hogy a thai diákokat az élet szeretetére és a halál elfogadására nevelje. A bangkoki Kid Mai Death Caféban igazi ravatalozói hangulatot teremtett, azaz létrehozott egy helyet, ahol minden a halálról és a gyászról szól, mégis azért mennek oda az emberek, hogy a barátaikkal lógjanak, az életet élvezzék.
Közzétette: Jhutipat Porsche Somsiriwon â 2018. március 13.
A kissé morbid helyen még az étlapon szereplő tételek is a tematikába illő nevet kaptak, így rendelhetünk „fájdalmas”, „halál” és „betegség” menüt is, ha éppen arra vágynánk. Már persze ilyesmire elég kevesen tartanak igényt a valóságban, de ebben a kávézóban minden más.
Az a vendég például, aki hajlandó befeküdni egy koporsóba, aminek ráadásul a személyzet a fedelét is rázárja néhány percre, olcsóbban feketézhet. Ráadásul koponya formájú süteményeket is kínálnak az italok mellé.
Közzétette: Vasana Paisalsuthidej â 2018. március 29.
Közzétette: Ninew's Dechsiriwanich â 2018. április 25.
A professzor egyébként azért hozta létre a kávézót, hogy az aktuális doktori munkáját támogassa ezzel. Úgy gondolja ugyanis, hogy az ember az utolsó óráit nem arra szokta áldozni, hogy rosszul érezze magát, hogy az ellenségeivel és a rossz dolgokkal törődjön, nem a harag és az irigység vezérli ilyenkor, hanem éppen ellenkezőleg. Ha valaki megtudja, hogy már alig néhány órája van hátra az életből, akkor azt szeretné kellemesen eltölteni, lehetőleg a szeretteivel, illetve olyan dolgokkal, amivel szívesen foglalkozik.
Közzétette: Walongkorn Kanchanapha â 2018. május 2.
Emiatt jött létre a kávézó, ahol az élet „helyes” szeretetére és a halál elfogadására tanít.
(CNN)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.