Életében először van a szabadban a félős kandúr – fotó

Életében először van a szabadban a félős kandúr – fotó

félelem
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 18. 20:00
Bors

A Nuka nevű cica soha életében nem hagyta még el a házat, ahol gazdájával lakik, pedig már 4 éves. A fekete kandúr egyébként is rettentően félős, minden apró zajtól összerezzen még a lakásban is, épen ezért esze ágában sem volt soha megnézni, mi van a biztonságot nyújtó falakon túl.

Essi (@whererainbowsdie) által megosztott bejegyzés,

Gazdája, Essi félt is kiengedni, nehogy valami baja essen, de tudta, hogy egyszer meg kell tapasztalnia kedvencének, hogy milyen is a nagyvilág, de mindezt úgy szerette volna, hogy a cica közben ne legyen halálra rémülve. Az erkély tökéletes kompromisszumnak tűnt, és még gazdáját is meglepte a félős cica viselkedése. AZ Intagramon dokumentálta is, ahogy kedvence szépen lassan felfedezi az ablakon túl rejlő izgalmakat.

Essi (@whererainbowsdie) által megosztott bejegyzés,

Essi (@whererainbowsdie) által megosztott bejegyzés,

– Egészen addig, amíg vele vagyok a teraszon, ő is jól van. Jön, szaglászik, minden érdekli. A madarak nagyon tetszenek neki, de ez nem jelenti azt, hogy le is akarja vadászni őket, amúgy is mindentől fél, meg se merné próbálni – mesélte a rettegő, de cuki állat gazdija a Bored Pandának.

Essi (@whererainbowsdie) által megosztott bejegyzés,

Essi (@whererainbowsdie) által megosztott bejegyzés,

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.