A  világ legszelídebb motorosai a Margitszigeten

A  világ legszelídebb motorosai a Margitszigeten

2018
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 12. 19:32
Bors

Novák Katalin államtitkár indította el a Legszelídebb Motorosok Felvonulását, amelyen több ezer gyermek vett részt kismotorjával a Családok éve-Családi majális elnevezésű kétnapos rendezvény keretében.

Közölte, hogy a fröccsöntött kismotor, amely Magyarországon az egyik legnagyobb mennyiségben eladott jármű, magyar találmány, amelyet Neizer László építészmérnök álmodott meg. Úgy fogalmazott, hogy az eszköz "státusszimbólum", ugyanis "kifejezetten ciki" egy két-, három- vagy négyéves gyermeknek, ha nincs ilyenje.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős ügyvezető államtitkára azt mondta, a családok éve elsősorban arról szól, hogy a régi támogatások megtartása és az újak bevezetése mellett minél inkább bemutassák, micsoda erőforrás a család, mekkora potenciál rejlik a gyermeknevelésben. Ezt jól kifejezik az ilyen rendezvények, amelyek során a résztvevők kikapcsolódnak, kiszakadnak a mindennapok gondjaiból – vélekedett.

Megjegyezte: ehhez kívánnak segítséget nyújtani, és felhívnák a figyelmet arra, hogy igazából erről az örömről szól a gyermekvállalás.

A kormány bátorítja a fiatalokat, hogy amennyiben gondolkodnak a családalapításon vagy a további gyermekvállaláson, merjenek belevágni. Érezzék, hogy ehhez támogatást kapnak majd – tette hozzá. Erről szól, hogy 2010 óta folyamatosan bővítik a családtámogatások rendszerét, amelyet tekintve Magyarország vezető Európában. Minden élethelyzetben igyekeznek a lehető legtöbb hozzájárulást megadni – hangoztatta.

A családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapnak az otthonteremtéshez, a gyermekneveléshez vagy a bölcsődei ellátáson keresztül a gyermekfelügyelethez, amelyek segítik őket abban, hogy bátran tudjanak igent mondani a gyermekvállalásra. A kormány üzenete, hogy ezt folytatni fogja, elköteleződése a jövőben sem változik majd, a családok állnak az első helyen – mondta Novák Katalin.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.