SZÉP kártyával is táborba adhatja a gyereket

SZÉP kártyával is táborba adhatja a gyereket

szolgáltatások
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 18. 16:00
Ne csak a programleírást olvassa végig, a kínáló cégnek is nézzen utána.
Bors

Még csak április van, de már most kezdenek betelni a népszerű nyári gyerektáborok. Ha fontos önnek az ár és érték aránya, jobb, ha minél előbb a zsebébe nyúl. 

Pénztárcabarát megoldás

Amennyire várják a gyerekek az év végi kicsengetést, annyira okoz fejfájást a szülőknek, hogy hogyan oldják meg a hosszú hetek alatt a gyerekek lefoglalását, vagy felügyeletét. A legtöbb család a nyári táborokban látja a megoldást. Azt azonban kevesen tudják, hogy béren kívüli juttatásból is fedezhetik a nyári kikapcsolódást. 

– Már csak ezért is megéri előre gondolkozni, és minél előbb befizetni a tábort, mert ezek a helyek népszerűek úgy, hogy sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy van ilyen lehetőség. Mert valóban nem ez a jellemző, a szülők többsége nem így fizet, és még gyerekcipőben jár ez a lehetőség.

A SZÉP kártya egyes zsebei felhasználhatók, ami rengeteg családnak jelent könnyebbséget, hiszen egész évben gyűjthetik rá a pénzt – mondta el lapunknak Tóth Béla, a legnépszerűbb gyerektábor-összehasonlító portál vezetője.

Programozó a befutó

A szülők nincsenek egyszerű helyzetben, míg az ő gyerekkorukban szinte csak pár lehetőség közül választhattak, ma már minden megtalálható a táborok piacán, mi szem szájnak ingere: bűvész, íjász, nyomozó, rendőr, kiránduló, festő, lézerharcos, filmes. Meglepő, vagy sem, de idén a számítógépes a legnépszerűbb. 

– Minden évben van felkapott téma, idén ezek az informatikai és programozó táborok. Felmérésünk szerint ezeket a vakációs lehetőségeket keresik idén a legtöbben. Azt gondolhatnánk, hogy ez a téma csak a nagyobbakat érinti, de ez nem így van. Van olyan tábor, ahova kifejezetten 6–8 éves lurkókat várnak. Ezekhez még olvasási tudás sem szükséges – magyarázta lapunknak Tóth Béla, aki elárulta, idén a második legkeresettebbek az idegen nyelvi táborok. 

– Az újdonság pedig a dobogón a military, katonai táborok. Holtversenyben vannak szinte az idegen nyelvi témával. Ezen táborokban a katonai élet rendjével, fegyelmével ismerkednek meg a gyerekek, lövészeti, harcászati ismereteket is szereznek. Egyes extrémebb katonai táborokban emellett erdei, vagy épp dzsungel körülmények között kell a résztvevőknek egy-egy missziót végrehajtaniuk – magyarázta a szakember.

Túljelentkezés a Military táborba

Elképesztő, de a mogyoródi Military táborba olyan túljelentkezés van, hogy a pótturnusok is nemsokára megtelnek. – Tizenkét évvel ezelőtt nyolc gyerekkel kezdtünk – mondta Horváth Zsolt vezető. – Évről évre egyre többen jöttek. Menet közben alakítottuk ki a tábor mai formáját. Vannak leselejtezett üzemképes harcjárműveink, haditechnikai eszközeink, hatástalanított fegyvereink. Kilenc hektáron van felépítve a tábor. A 10–18 éves gyerekek katonai sátrakban és ágyakon alszanak, és hivatásos kollégák tanítják őket a honvédséggel együttműködve – mondta el Horváth Zsolt, aki elárulta: Nemcsák Károly színész fia is ebbe a táborba járt, ma pedig már a Honvéd Palotaőrség tagja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.