Nemzeti rákellenes nap – minden rákbeteg megkaphatja az ideális terápiát

Nemzeti rákellenes nap – minden rákbeteg megkaphatja az ideális terápiát

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 10. 20:30
Bors/MTI

Minden rákbeteg megkaphatja az ideális, rá szabott terápiát. Az utóbbi tíz-tizenöt évben sokat javultak például a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai – mondta el az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa a nemzeti rákellenes nap alkalmával tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós kiemelte, hogy 1974-ig a magyarországi rákmegbetegedési mutatók és a halálozási adatok nem mutattak különbséget a nyugat-európaiakhoz képest. Hazánkban 1974 és 1992 között azonban mindkét adat emelkedett, miközben Nyugat-Európában a magasabb megbetegedési gyakoriság mellett sem emelkedett a halálozás. A magyarországi rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, akkor körülbelül 34 ezren vesztették életüket valamilyen daganatos betegség következtében. Azóta az új betegek növekvő száma mellett stagnált a halálozás, majd az utóbbi nyolc-tíz évben folyamatosan csökkent, ami az új terápiás irányelvek, lehetőségek megjelenésének köszönhető.

Az utóbbi négy évben jelentős fejlesztés indult az onkológiai műszereknél, vidéken megduplázódott a CT- és MR-kapacitás, és megújult a sugárterápiás műszerpark. Utóbbiról megemlítette, az országban 40 nagyteljesítményű besugárzó készülék van, amelyekből 28 új.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az országos vastagbélszűrési program, Kásler Miklós azt mondta, ismeretei szerint minden feltétel adott a program elindításához, annak szűrési módszereiről azonban "lassú és áldatlan szakmai vita" folyt az utóbbi években.

Orsós Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtan Intézetének egyetemi adjunktusa a sajtótájékoztatón arról a kutatásáról beszélt, amely a magyarországi roma populáció genetikai érzékenységét vizsgálta a rákmegbetegedésekre.

Azt mondta: a vizsgálatokból kiderült, hogy a roma emberek genetikailag nem érzékenyebbek a daganatos megbetegedésekre, genetikailag nincs különbség a roma és nem roma népesség között abban, hogy fogékonyabbak-e a betegségekre. A roma populáció gyakoribb megbetegedéseinek, korai halálozásának így valószínűleg az életmód az oka.

A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta április 10-e minden évben a nemzeti rákellenes nap, arra emlékezve, hogy Dollinger Gyula, az Országos Rákbizottság alapítója, a rákregiszter elindítója 1849. április 10-én született.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.