Máig gondozza valaki Fenyő János sírját

Máig gondozza valaki Fenyő János sírját

temető
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 23. 09:45
Bors

Két héttel ezelőttig a húsz évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság témája csak alkalmanként került a nyilvánosság elé, az utóbbi időben azonban felgyorsultak az események: először az derült ki, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is keresi a felbujtót, és gyanúsítottként kihallgatták Portik Tamást, múlt kedden pedig - kínai útja előtt egy nappal - Gyárfás Tamásra is lecsaptak, akinél pénteken nyomkövetővel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fővárosi Főügyészség.

A Ripost az események tükrében kilátogatott a Kozma utcai temetőbe, Fenyő János sírjához, és meglepődve tapasztalták, hogy noha özvegye és gyermekei Amerikában élnek, és több éve nem jártak Magyarországon, valaki rendszeresen gondozza a sírt.

Mindezt a helyi gondnok is megerősítette:

“Nem mondanám, hogy nagy a sürgés-forgás, de valóban valaki gondozza a sírt. Látja, egyre több a kavics és virág is van rajta. Pont most esett ilyen poros eső, de valaki a napokban letakarította a sírkövet” - magyarázta, hozzátéve, hogy egy középkorú nőt szokott látni a nyughelynél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.