Aktuális

Városi legenda - Egyre többen látják a repülő Molyembert

R. K.

Létrehozva: 2018.03.01.

<p>Megtörtént vagy sem? Létezik vagy merő kitaláció az egész? Városi legendák rovatunk során hajmeresztő történetek és állítások nyomába eredünk. Csak tavaly 55 ember állította, hogy látta a Molyembert. A szörnyeteg legendája több mint ötven éve él.</p>

Forrás: AFP

Embernagyságú, szinte teljesen emberszerű lény. Testét tetőtől talpig barnás, feketés szőr borítja, szemei vörösen izzanak. A legijesztőbbek hatalmas, kétméteres szárnyai. Többnyire így írják le a Molyembert, akik azt mondják, a saját szemükkel látták a horrorisztikus lényt.

Egyelőre semmilyen tudományos magyarázat nincs a Molyemberre. Az első észlelést 1966  novemberében rögzítették a kelet-amerikai Virginiában, egy fiatal pár hajtott hazafelé késő este, amikor a lény eléjük ugrott. Azóta nem csak, hogy számtalan szemtanú akadt, de már más államban is felbukkant az állítólagos Molyember. Az észleléseket rendre rögzítik is.

Csak 2017-ben az Illinois állambeli Chicagóban 55 ember találkozott a szerzettel. Köztük egy biztonsági őrként dolgozó férfi, John Amitrano, aki egy pénteki nap éjjelén kémlelte az eget. Odafent egy repülőt látott szállni a város felett, de alatta egy furcsán lebegő dologra is figyelmes lett.

Először azt hitte, denevérről van szó, de jobban szemügyre véve biztos volt benne: ez a valami túl nagy, hogy denevér legyen. A rejtélyes lénynek emberalakja, izmos lábai, kiugró farka és szárnyai voltak. A magasban pedig igencsak szokatlan, fel-le hullámzó mozgással repült.

A félszáznál is több észlelő között volt, aki bagolyhoz hasonlította, mások repülő vízköpőnek vélték. Akadt olyan chicagói is, aki pedig arról mesélt, hogy a Molyember benézett az ablakán riasztó vörös szemeivel.

A beszámolók kapcsán számos összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, egy férfi még könyvet is írt, amelyben három Molyemberről tudósít. A felbukkanását a helyiek rossz ómennek tartják, mióta az egyik észlelés után összeomlott egy híd, amelyben 46 ember életét vesztette.

2002-ben Richard Gere főszereplésével készült film a Molyember rejtélyéről. A Megszólít az éjszakában egy nyugat-virginiai kisvárosban bukkannak fel a szárnyas lények. A Gere által alakított újságíró döbbenten tapasztalja, hogy a teremtmények ugyanolyanok, mint ahogy halála előtt a felesége lerajzolta őket.

Csak hinni kell benne

A pszichológusok egyöntetűen amondóak: azoknál az embereknél, akik valóban hisznek a paranormális jelenségekben, gyakrabban fordul elő, hogy ténylegesen találkoznak is paranormális jelenségekkel – legalábbis ők ezt hiszik. Ennek az az oka, hogy amikor látnak valamilyen furcsaságot, akkor az agyuk olyan képeket állít elő, amelyek nem valósak, de az egyének mégis annak hiszik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek