Vádlott-társa mosdatja Oszter Sándort

Vádlott-társa mosdatja Oszter Sándort

Oszter Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 13. 04:20
<p>Elszabadultak az indulatok tegnap a bíróságon, sokszor nevetésbe fulladt a tárgyalás a negyedrendű vádlott vallomása miatt.</p>
kbv

Még Oszter Sándor szerint is szürreális fordulatot vett bírósági pere tegnap. A negyedrendű vádlott visszavonta eddigi terhelő vallomásait, majd a korábbiaknak homlokegyenest mást adott elő.

Mint ismert, a színészt és társait vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Oszter a hatodrendű vádlott, akinek a periratok szerint ne­ves ügyvédeknél kellett közbenjárnia azért, hogy egy körözött bűnöző megússza a börtönt.

A társaságot végül éppen ez a bűnöző dobta fel, amikor látta, hogy valójában csak elveszik a pénzét, de nem intézkednek az ügyében.

Ezt eddig a negyedrendű vádlott, Keserű Sándor is így adta elő, ám tegnap már úgy emlékezett, Oszter csak egy készülő filmért vette fel a neki járó gázsit, és az elsőrendű vádlott is a készülő mozira adott át neki harmincmillió forintot.

Keserűt korábban elmeorvos is vizsgálta az ügyben, most labilis idegállapotára hivatkozva változtatta meg a vallomását.


Büntetésből vallott terhelőt

– Oszter úrra hamis vallomást tettem. Megváltoztatta a film vizuá­lis koncepcióját, belenyúlt a filmötletembe, le akarta azt nyúlni, ezért megutáltam. Én csak filmtámogatásra kaptam pénzt az elsőrendű vádlottól, sosem mondta, hogy azt ad­jam oda valakinek – magyarázta Keserű, majd előadta azt is, egy 1956-ról szóló filmet akart forgatni Oszter főszereplésével.

A színésznek ezért 250 ezer forintos napidíj járt volna, csupán ezen összegeket adta át neki. A színész korábban vallomásaiban azt mondta, ő semmilyen pénzt nem kapott a többi vádlottól. Keserű szerint Oszternek azért lehet emlékezetkiesése, mert a kérdéses időszakban „na­gyon sok mindennek a rabja volt”. Aztán ki is fejtette, hogy mire gondol pontosan.

– Olyan ittas állapotban kerültek hozzá ezek az összegek, hogy másnapra elfelejtette. Volt, hogy még másnap is a kanapéján hevert a milliós gázsija, én szóltam neki, hogy legalább tegye el.

Az emberi mélység romjaiban volt. Nem korrupciós pénzt kapott, hanem a művészi díját. Annyira ittas volt, hogy arra sem emlékezett, megkapta a gázsiját – mondta zavart beszédében a vádlott, aki azt is előadta, korábban nevelő célzattal tett terhelő vallomást a színészre: azt akarta elérni, hogy az leszokjon a piálásról.
 

Oszter is beszélt a piáról

A színész alkoholos befolyásoltsága egyébként nem először merül fel a másfél éve húzódó tárgyalás során. Amikor a bírók szembesítették még korábban Osztert azzal, hogy a valóságban öt alkalommal csevegett a bűnözővel, nem kétszer, ahogy ő állította, így válaszolt: – Abban az időben sokat ittam, nem tagadom, elképzelhető, hogy akkor hívott telefonon, amikor már poharaztam – vallotta be.

Nem számított erre

A tárgyalás egyik szünetében ugyan először haza akart menni megebédelni, ügyvédje tanácsára azonban mégsem ment el Oszter Sándor, így meg tudtuk kérdezni, mit gondol erről az egészen újszerű fordulatról.

– Szürreális. Ez olyan, mint amikor egy ember beutazza a fél világot, vannak nagy felhőkarcolók, de csak egy szobába megy be, aztán megkérdezik tőle, mi volt a többiben? Körülbelül én is így érzem magam ebben az ügyben – fogalmazott a színész.

Gátszakadás fenyegetett?

Oszter a perről hazatérve, még öltönyben azzal szembesülhetett, hogy egy jókora betondarab leszakadt a birtokán a gátról. „Átázott és részben bedőlt a gát. A gát, amiről Oszter Sándor mindig azt nyilatkozta hogy egy út, és a tavak vízszintje lent lesz az alsó átfolyó csőnél” – olvasható a Facebookon Diósjenő közösségi oldalán. – „Vasárnap este rejtélyes okokból lezárták az alsó átfolyót, a tó vize egy nap alatt felduzzadt. Ezt a nyomást a gát nem bírta, kimosta a beton áteresz alját az átfolyó víz. Így egyre csak fogyott a föld, és hétfőn 13:00-kor egy körülbelül egyszer egyméteres betondarab leszakadt a gátról. Kivonultak a különböző hatóságok. (...) Hosszas, több órás munka után a búvárok kifeszítették a lezárt zsilipet, így a vizet leengedték a tóból, mielőtt a gát tényleg átszakadt volna.”
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.