Aktuális

Egy méteren múlt a virágboltos élete

L. B.

Létrehozva: 2018.03.21.

<p>Tarolt a kukáskocsi. Elvesztette az eszméletét a sofőr.</p>

Forrás: Albert Zoltán

Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy az üzletvezető hölgy élve kisétálhatott a porig rombolt virágboltból. A taroló kukáskocsi sofőrjét is egy hajszál választotta el a végtől.

Irtózatos csattanással pusztított tegnap reggel egy kukásautó a fôvárosi Megyeri úti temető mellett. A többtonnás monstrum vezetője rosszul lett, a volán mögött elvesztette az eszméletét, s fékezés nélkül letarolt három kocsit, majd az egyik virágosbódéba csapódott. Az üzletet veze­tő Ildikó élete egy hajszálon múlt.

– A tető beleállt a vezetőfülkébe. Próbáltam kiszabadítani a sofőrt, de teljesen beszorult. Égett gumi szagát éreztem, mivel a vezetô lába rajta maradt a gázon, a kerekek kipörögtek. A társa csak annyit mondott, látta, ahogy a kollégája rosszul lett, de már nem tudott közbeavatkozni – emlékezett vissza lapunknak Krisztián, a szomszédos virágbolt alkalmazottja.

A 44 éves nő még a saját lábán képes volt kijönni a megsemmisült üzletből, aztán összeesett.

– Felkaroltam, segítettem neki leülni a padkára. Sokkos állapotban volt, de én is bepánikoltam. Óriási szerencse, hogy az épületben levô három gázpalack nem robbant fel – tette hozzá a férfi.

A szerencsétlenül járt nő édesanyja a közelben lévő boltjukban tartózkodott. Azonnal odasietett, miután szóltak neki, hogy mi történt.

– Nem hallottam a csattanást. Majdnem elájultam, amikor megláttam a romokat. A lányom keze eltört, az arca pedig vérzett. Egy méteren múlott az élete. Ha a kasszánál áll, letarolja a kukáskocsi – magyarázta a Borsnak Ildikó édesanyja, aki gyakran besegít a lányának az üzletben. Ildikó négy éve bérelte az üzlethelyiséget, most hatalmas kára keletkezett.

A szemétszállító egy nagy értékű fehér BMW-t is letarolt. A sofőrjének és utasának hosszú órákig kellett vesztegelnie a helyszínen. Lapunknak elmondták, hogy a kereszteződésben haladtak, amikor hátulról beléjük csapódott a monstrum. Nagyon megijedtek, de más bajuk nem történt.

A tűzoltók előbb levontatták a járművet a romokról, és megkezdték az autóban rekedt két ember kiszabadítását. A műszaki mentés idejére a Megyeri utat teljes szélességében lezárták. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit. A kukásautó sofőrjét is kórházba szállították, a szemtanúk szerint infarktust kaphatott.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák