Borzalmas dolog derült ki a halálra fagyott kisfiúról

Borzalmas dolog derült ki a halálra fagyott kisfiúról

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 26. 12:15
P. Zs.

Előbb azt hitték, a kisfiú azért halt meg, mert kihűlt a fűtetlen házban. Ám kiderült, hamarabb halt éhen, minthogy halálra fagyott volna.

Míg az apa idénymunkán volt, az anya napok óta italozott, az egykori Ugocsa megye egyik településén.

A 3 éves kisfiú holttestét az idénymunkáról hazatérő apa fedezte fel. A hatóságok kezdetben úgy vélték, hogy a kisfiú halálát a kihűlés okozta. A boncolás azonban ennél is szörnyűbb dolgot állapított meg: a gyerek egyszerűen éhen halt.

Az édesanya ugyanis napokra magukra hagyta éhező gyermekeit, a szomszád faluban jött össze ivászatra barátnőjével.

5 éves lányuk ezalatt a szomszédoktól koldult ételt. Ezt azonban a fejlődési rendellenességgel született kisfiú nem volt képes elfogyasztani. Nővére elmondta: egy darabig sírdogált, az anyukáját hívta, aztán elhallgatott. A szomszédok szerint a gyerekek anyja szinte sosem volt józan. Állandóan verte a gyerekeket. A nevelésükre kapott segélyt elitta. A Nagyszőlősi járási Tiszaszirma háziorvosi rendelőjében dolgozó nővér azt állítja, hogy egy hónapja vizsgálta meg a kisfiút – akkor semmilyen rendellenességet nem tapasztalt.

A gyámhatóság kezdeményezte az idősebb gyerek állami gondozásba vételét – írja a Mukachevo.net.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.