Birtokvédelem menthet meg a gyűjtögetőktől

Birtokvédelem menthet meg a gyűjtögetőktől

védelem
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 27. 11:30
Alig lehet tenni valamit az olyan lakók ellen, akik kényszeresen gyűjtögetik a kacatokat. A közös képviselők tehetetlenek, utánajártunk, mi lehet a törvényes megoldás.
P. Zs.

Elviselhetetlen bűzre panaszkodtak a lakók abban a IX. kerületi társasházban, ahonnan szomszédjukat, egy idős, beteg asszonyt kórházba vittek a napokban. A rendőrség és az újpesti Állatmentő Liga tagjai együtt mentek ki a lakáshoz, ahol borzasztó állapotban találtak meg négy galambot. De nem csak ez volt a probléma, kiderült: a néni gyűjtögető. Elképesztő mennyiségű szemetet halmozott fel a lakásban. Az eset nem egyedi.

– Ha állat is van a lakásban, akkor legalább tehetünk valamit, de egyébként tudomást sem szereznénk a gyűjtögetőkről – mondta a Borsnak Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője. – Jártunk olyan 40 négyzetméteres lakásban, amelyből 250 állatból próbáltuk kimenteni a még életben maradtakat. Viszont nem sokat tudunk tenni akkor, ha nem áll meg az állatkínzás gyanúja – tette hozzá az elnök.

Magánlakás, közprobléma

A magánlakásokban kis túlzással mindenki azt tesz, amit akar. Éppen ezért a társasházakban is csak a közös terekben van illetékessége a népegészségügyi hatóságoknak. Ám előbb a közös képviselőnek kell gondoskodnia arról, hogy ott ne legyen hulladék, szennyeződés.

– Ha a hulladékhalmozás a közösségi terekben járványügyi szempontból is kifogásolható – a hulladék fertőzőképes, vagy rovarok és rágcsálók búvó-, vagy fészkelőhelyéül szolgál –, ez esetben a ház kötelezettsége, hogy a hulladék elszállításáról, fertőtlenítésről, irtásról gondoskodjon – közölte lapunkkal Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya. Ha ezt nem teszi meg, akkor a kerületi népegészségügyi hatóság, az önkormányzat, a katasztrófavédelem vagy a környezetvédelmi hatóság tud intézkedni.

Lassú eljárás

A zaj és bűz miatt a lakóknak, szomszédoknak lehetősége nyílik rá, hogy birtokvédelmi eljárást kérjenek. Ám ez egy igen lassú folyamat. – A közvetlen szomszédoknak, lakóknak kell a kerületi jegyzőnél birtokvédelmet kérni. Ha egy évet meghaladó az ügy, akkor pedig bírósághoz kell fordulni. Ezek nem jelentenek azonnal megoldást, ám intézkedés biztosan lesz a végén, vagyis kipakoltatnak a lakóval – mondta lapunknak Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke.

Bűz és patkányok

Budapest II. kerületében, éveken át megoldatlan probléma volt egy gyűjtögető kényszeres viselkedése. A környéken patkányok tanyáztak és bűz terjengett. Előbb zsákszámra kezdte gyűjteni a faleveleket, majd üres üvegekkel folytatta. Hiába rendelte el az önkormányzat az elszállítást, a férfi vállat vont és azt mondta: „még egy évem van rá”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.