Békített A Piramis - Több mint ötmilliót nyert nevelőapa és lánya

Békített A Piramis - Több mint ötmilliót nyert nevelőapa és lánya

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 28. 12:00
G. Sz.

Családban maradt A Piramis kedd esti adásának nyereménye, ugyanis Kitty nevelőapjával, Péterrel együtt 5 millió 190 ezer forinttal távozott a TV2 game-show-jából. Bár a játékba együtt érkeztek, a páros viszonya nem volt mindig felhőtlen, hiszen amíg a lány egy valódi lázadó és nem kerüli a konfliktusokat, addig Péter csendes és türelmes.

– Ha elénk állnak a sorba egy mozipénztárnál, akkor Kitty biztosan hangosan szóvá teszi, úgy, hogy szinte már nekem kellemetlen.

Mindig keresi, hogyan tudja tágítani a határokat, és ezekből alakultak ki alapvetően a konfliktusok közöttünk, például amikor az anyukája nem engedte, hogy piercinget szúrasson, akkor engedély nélkül elment, és megcsináltatta – meséli a Borsnak Péter a kezdeti nehézségeket.

Éppen a műsor kapcsán beszélgettek arról, hogy az utóbbi pár évben mennyit változott a kapcsolatuk, és A Piramis egy újabb nagy egymásra találás volt kettejük között.

– A szülő-gyerek kapcsolatnak is nagyon jót tesz egy ilyen játék, még szorosabb lett köztünk a kötelék, és A Piramis egy örök pozitív emlékként és élményként marad meg bennünk, hiszen az egészet együtt élhettük meg – mondja a nevelőapa, aki elárulta, hogy a nyereményből vélhetően egy nagy közös családi programra, Kitty augusztusi esküvőjére, illetve Péter és felesége Ázsiába tervezett, második nászútjára is jut majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.