Az Ózdi Járásbíróság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a putnoki fakitermelőt 1 év 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, és 3 évre eltiltotta foglalkozásától.
Az áldozat a vádlottnál dolgozott, alkalmi munkavállalóként fakitermelést végzett, bár az ehhez szükséges szakképesítéssel nem rendelkezett. 2017 januárjában Putnok külterületén együtt dolgoztak, a korábban kivágott farönköket a kivágás helyéről egy teherautóra kötött drótkötéllel vontatták a rakodási helyre.
A munka során egy 9 méter hosszúságú rönköt akartak vontatni, melyet az áldozat szabálytalanul rögzített a járműhöz. Főnöke észrevette a hibát, de a munkavédelmi szabályokat megszegve azzal nem foglalkozott, megkezdte a vontatást. A fatörzs mellett álló férfi a vontatás közben a rönk alá szorult, a mellkasára nehezedő nyomás miatt a helyszínen életét vesztette - közölte a Miskolci Törvényszék.
A bűncselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság a vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy korábban még nem volt büntetve, a bűncselekmény elkövetését beismerte, megbánta.
Az ítélet jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.