9,5 milliót nyert a munkanélküli Éva

9,5 milliót nyert a munkanélküli Éva

játék
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 02. 10:00
ND

A budapesti szerelmesek, Éva és Tibor a megnyert 9,5 millió forinttal a nemrég vásárolt lakásukat teljes egészében berendezhetik, amire Évának ideje is lesz.

– A barátnőmet a műsor előtt egy héttel elbocsátották a munkahelyéről, ahol tizenkilenc évig dolgozott – árulta el a Borsnak Tibor.

– Mondtam neki, hogy pi­henjen nyugodtan. Ilyen szempontból is jó, hogy a lakás berendezésével foglalkozhatunk, mert ő egy multinál dolgozott mindeddig, és most végre felszínre törhet a kreativitása.

A szerelmespár egy kis megszakítással már tizennégy éve van együtt, aminek a felét egy aprócska albérletben élték le, a ma már 12 éves fiukkal együtt.

– Egyszobás albérletben él­tünk hét éven át, ahol nem lehetett elvonulni, így összecsiszolódtunk és megtanultunk együtt élni a másikkal. Vettünk egy 71 négyzetméteres saját lakást Pest szélén, ahol kedvezőbbek az árak. A belvárosi nyüzsgés után furcsa lesz ott élni, meg kell majd szoknunk. Eddig simán haza tudtunk taxizni nyáron a Szigetről, most ez nem így lesz, de nem esik le a karikagyűrű az ujjunkról, és a mindennapi pörgés mellett jól is esik majd a zöldövezeti béke, már nagyon várjuk a költözést – mondta a Borsnak lelkesen Tibor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.