Aktuális

Rádióhullámok miatt nőttek nagyra? - városi legenda, sorozat

Bors

Létrehozva: 2018.02.26.

Megtörtént vagy sem? Létezik vagy merő kitaláció az egész? Városi legendák rovatunk során hajmeresztő történetek és állítások nyomába eredünk. Nyolcvan éve még sokan hitték, hogy a rádióhullámok testméret-növekedést okoznak. Valóban egyre nagyobbra növünk, de miért?

Forrás: Wikipedia

2018-ban nehéz elképzelni, de voltak olyan idők, amikor az emberek arra gyanakodtak, hogy a gyerekek a rádióhullámok miatt nőnek nagyobbra. Időben 1942-be kell visszarepülnünk, de térben egyáltalán nem nagy a távolság. Az emberi tesmagasság növekedésének és a rádiózás elterjedésének kapcsolatáról ugyanis a Tolnai Világlapja írt majdnem 80 évvel ezelőtt.

A különös állítást egy Haase nevű orvosprofesszor cáfolta meg, aki szerint „az egész rádió-hullámos elmélet a mesék világába tartozik” – idézi a lapot a városi legendák és átverések után kutató Urbanlegends.hu. Werner Haase szerint a két jelenség csak véletlenül esett egy időre, mindkettő a húszas évek elején kezdődött. Azonban semmiféle összefüggés nincs a kettő közt. A professzor szerint a növekedés egészen más, rejtélyes okok következménye, a gyorsabb fejlődést pedig hamarosan visszaesés követheti majd.

A szakember által a múlt században emlegetett visszaesés azonban nem következett be.

De akkor mi okozhatja a tesmagasság folyamatos növekedését? Erre is vannak különféle elméletek. Ezeket egy Jürgen Brater nevű exorvos szedte össze. A férfiak átlagos testmagassága 10 centiméterrel nőtt az elmúlt 200 évben. Az egyik értelmezés szerint ez egyszerűen a jobb táplálkozásnak köszönhető. Brater szerint a megnyúlásunkban szerepet játszanak a gyermekkori védőoltások, és az is, hogy gyermekeinknek nem kell kemény fizikai munkát végezniük, az étkezések során bevitt energia nagy részben fejleszti testüket.

Gyenis Gyula és Joubert Kálmán Óriások leszünk? című tanulmányukban megállapították: a kutatók többsége az életszínvolnal növekedését tartja döntő tényezőnek. Ez magával hozza a higiénés viszonyok javulását, az egészségügyi ellátás fejlődését is, de a szerzőpáros – Haaséhoz hasonlóan – úgy gondolja, a trend nem folytatódik a végtelenségig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól