Még csak 38, de már a 37-edjére vonul börtönbe

Még csak 38, de már a 37-edjére vonul börtönbe

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 04. 21:00
Harmincnyolc éves korában a harminchetedik bűnügyét követte el Anthony Kenenedy, ezért jogos az újabb három esztendő sitt.
Bors

Az angol Anthony Kennedy tízéves korában ütközött először a törvénnyel, a mostani volt a harminchetedik, és ezért három esztendőt lakat alatt tölt.

A középkorú férfi rendszert csinált abból, hogy nyugdíjasokat rabolt ki, lakásokat tört fel, továbbá közlekedési vétségeket varrtak a nyakába. Ezúttal egy biztonsági szaktanácsadó bekamerázott, riasztókkal felszerelt házába hatolt be úgy, hogy betörte a bejárati ajtót. Balszerencséjére eközben megsebesült a Ratboy (Patkányfiú) becenevű férfi keze, és később a vérminta alapján azonosították a rendőrök – írta a Daily Mail.

Tízéves korában még ejnyebejnyével megúszta, 11 és 13 esztendős kora között 16 (!) alkalommal vették őrizetbe, 14 évesen egy rendőrt vert fejbe, 17 éves korában négy esztendőre vonult börtönbe egy nyugdíjas kirablását követően. Rá négy évre rablás volt a vád, 24 esztendősen három évet kapott betörés miatt, és most, 38 évesen következik egy újabb három esztendős "csendkúra" a rácsok mögött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.