Visszafogta a tüsszentést, garatrepedéssel került kórházba

Visszafogta a tüsszentést, garatrepedéssel került kórházba

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 16. 20:45
Bors

Ha szokott úgy tüsszenteni, hogy befogja az orrát, száját, esetleg mindkettőt, legközelebb gondoljon az alábbi történetre, és engedje szabadjára, ami kikivánkozik. Visszatartani a tüsszentést ugyanis nagyon komoly következményekkel járhat, ilyenkor nagy sebességgel távozna a levegő a szervezetünkből, de ha ezt nem engedjük, az a dobhártya repedését, a belső fül sérülését is okozhatja, ami további károsodásokat idézhet elő. A fentiekre példa egy brit fiatalember esete, aki az orra és a szája befogása után végül a kórházban kötött ki.

A 34 éves leicesteri férfi egy elfojtott tüsszentés után lett rosszul, napokig nem tudott beszélni, de nyelni sem, miután spontán garatrepedése volt, ennek következtében, pedig komoly fájdalmai is. A férfi ezután egy hétig kórházban volt, csövön keresztül táplálták, de a teljes felgyógyulása két hónapig elhúzódott, írták a BMJ brit orvosi szaklapban. Mivel a levegő máshol nem tudott távozni, szétrepesztette a garatot, ami az orvosok szerint ugyan nagyon ritka, de azt javasolják, hogy a hasonló sérülések elkerülése érdekében mindenki tegyen például egy zsebkendőt a szája elé, de engedje ki a tüsszentést, amikor kell.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.