Szabolcs segítséget kér, mert elfeledte, hogy hívják élete szerelmét

Szabolcs segítséget kér, mert elfeledte, hogy hívják élete szerelmét

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 10. 11:30
D. P.

Szabolcs egy budapesti plázában találta meg élete szerelmét – legalábbis úgy érzi, hogy ő az. Ám zavarában sajnos elfelejtette a lány nevét, ezért most kétségbeesve kér segítséget a Facebookon.

– Édesapámmal voltam, moziba mentünk, előtte kajáltunk. A sorban álltunk, amikor a végtelen tömegen végigpillázva megláttam Őt – kezdett bele a romantikus történetbe a Borsnak a 21 éves százhalombattai fiatalember. – A szüleivel volt, az édesapja mögénk állt a sorba. Rövid toporzékolás után, összeszedve a vért a pucámba, eléálltam, és elmondtam neki, mennyire gyönyörűnek is látom a lányát. Amikor leültünk, elmentem szalvétáért, és a pultnál a csajszi mellett találtam magam. Gondolkodás nélkül megszólítottam – folytatta Szabolcs. – A pulzusom 190 volt, fülemben csak a saját szívverésemet hallottam. Mire feleszméltem, már mondta a nevét, de nem emlékszem rá.

Szabolcs ezután besietett a moziterembe az apjával.

– Szuper film lehetett, de nekem közben is és azóta is ő jár a fejemben – mondta a 18-19 éves lányt kereső szerelmes. A Facebookon mindenki nagyon szorít neki, de a Nagy Őt egyelőre a több mint hatezer megosztás ellenére sem találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.