Aktuális

Ötmilliót kér születendő gyerekéért a magyar házaspár

Bors

Létrehozva: 2018.01.18.

Forrás: Thinkstock

Három év börtön

Anyagi haszonszerzés céljából tilos eladni és venni gyermeket, ez a törvények szerint emberkereskedelemnek minősül, amiért három év szabadságvesztés jár. Ez azonban nem tántorítja el a haszonszerzőket. A Bölcső Alapítvány az elmúlt 23 évben több száz gyereket adott örökbe, a szervezetet vezető Budavári Zita egyre több szörnyűségről hall.

– Tíz évvel ezelőtt hallottam egy ötmilliós történetet. Két éve pedig személyesen futottam bele egy hárommilliós ügybe. Ez az utóbbi három évben komoly méreteket öltött – mondta Budavári, aki szerint a magzatukat áruló anyukák az interneten keresnek maguknak pénzzel lehúzható családokat.

Döbbenetes riportot közölt egy vidéken élő magyar házaspárról szerda este az RTL Klub Fókusz című műsora. A pár első közös gyermeküket várja, és a riport szerint ötmillió forintot kérnek öt hónap múlva születendő gyermekük örökbe adásáért. Mint a férfi fogalmazott, „fájdalomdíjként”. A be­szélgetést rejtett kamerával rögzítették a műsor riporterei, miután a házaspár jelentkezett a műsor készítőinek álhirdetésére. A férfi szerint az ő fejében ütött szöget, hogy mi lenne, ha a gyermeket „megtartanánk és eladnánk”.

– Mi nem akarunk senkit lehúzni, mi csak abban az esetben tudjuk ezt a folyamatot végigvinni, ha mi pénzhez jutunk. Másképp nem. Megmondom a tutit, mi ötmillióra gondoltunk – taglalta a há­zaspár.

Több tízezer gyereket adnak el évente

Kínában a csupán egy gyermeket engedélyező szigorú születésszabályozási rendszer miatt virul a csecsemőkereskedelem. Két éve nagyszabású akcióban csaptak le egy hálózatra, 37 csecsemőt és egy hároméves kislányt szabadítottak ki, 103 gyermekkereskedőt letartóztattak. Az újszülötteket instant tésztalevesekkel és zöldségmaradékokkal táplálták, amíg több millió forintnak megfelelő összegért el nem adták őket. Évente több tízezer gyereket adnak el az országban.

A gyereküket licitre bocsátó csalók gyakran több jelentkező családtól is beszedik a milliókat, és olyan is előfordult már, hogy a gyereket sem adták oda vagy évek múltán is zsarolták a befogadó családokat. A riportban megszólalt egy szerény körülmények között élő nő, aki négy gyermekét is ezzel a módszerrel, de egészen más célból adta így örökbe.

– Amikor kérnek a babámról fotókat, összeszorul a szívem és sírnék, de én csak arra tudok gondolni, hogy egy új életet adtam neki. Ők ki tudják tanítani, iskoláztatni, semmiben nem fog hiányt szenvedni sem lelkileg, sem anyagilag – mesélte Boglárka, aki ezeket a feltételeket nem tudta volna biztosítani a gyerekeinek.

A Fókusz információi szerint több hasonló esetben is nyomoz a rendőrség, az ORFK azonban nem volt hajlandó nyilatkozni ezekről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115313
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197669_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115313
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197837_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715115313
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos