Brutális anya: félholtra verte ötéves fiát egy cipővel

Brutális anya: félholtra verte ötéves fiát egy cipővel

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 17. 19:00
A gyermek életéért jelenleg is küzdenek.
Bors

Élet és halál közt lebeg egy ötéves virginiai fiúcska, miután anyja brutálisan bántalmazta. Könnyen lehet, hogy maradandó agykárosodást szenvedett. 

A hatóságok azt követően szereztek tudomást az esetről, hogy egy eszméletlen gyermekhez riasztották a mentőket az állam egyik aprócska településére, Zuniba. A kritikus állapotban lévő fiút azonnal kórházba szállították, ahol kiderült: sérüléseit úgy szerezte, hogy megverték. A zúzódások arra engedtek következtetni: egy cipővel - tudósít a CBS News.

A gyermek 32 éves anyja, Jaye Lynn Hadley őrizetbe vétele után bevallotta a hatóságoknak: valóban egy cipővel ütötte fiát, valamint a padlóba verte a fejét. Először február nyolcadikán áll majd a bíróság elé tette miatt. Párját, a 33 éves Justin Cox-ot ugyancsak letartóztatták és megvádolták a gyermek elhanyagolásával - ugyanakkor könnyen lehet, hogy súlyosabb vádakkal is szembe kell néznie.

“A gyermek rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. Az aggodalmunk a következő: vajon mindezek a sérülések egyetlen alkalom eredményei, vagy hosszabb időn keresztül bántalmazták a gyermeket?” - fogalmazott Tommy Potter hadnagy, utalva arra, hogy ugyan jelenleg bizonyítékaik még nincsenek, azonban sajnos könnyen elképzelhető, hogy nem ez volt az első eset, hogy a kisfiút bántalmazták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.