Botox miatt zártak ki tevéket egy szaúdi szépségversenyről

Botox miatt zártak ki tevéket egy szaúdi szépségversenyről

verseny
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 23. 12:57
Botoxinjekcióval akarták még vonzóbbá tenni őket gazdáik.
Bors

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről.
A vetélkedőben, ahol a zsűri az ajkak, a pofa, a fej és a térd mérete alapján bírálja el az előttük felvonuló patásokat, egy tucatnyi állat volt, amelyeket a gazdáik  botoxinjekcióval akartak még vonzóbbá tenni.

„A teve Szaúd-Arábia szimbolikus állata. Régen azért gondoztuk, mert szükségünk volt rá, ma hobbiból” – magyarázta Favzan al-Madi, a zsűri elnöke.

Az egy hónapon át tartó tevefesztivál idén a távoli sivatagból a főváros mellé költözött, a kormány állandó épületet emelt a főbb műsorszámoknak, a versenyeknek és a bemutatóknak, amelyek nyerteseit összesen 213 millió riálnyi (14,4 milliárd forint) díj várja.

A rendkívül konzervatív királyság vezetői reformokkal igyekeznek modernizálni az országot – megnyíltak a mozik, nemsokára a nők is vezethetnek autót –, ám kárpótlásul nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.