A lányát és az anyját is elvesztő Éva: Látnom kellett anyukám összeroncsolt fejét

Miért döntött így ennyi idő elteltével?

Elsősorban azért, mert szeretném, ha mindenki megtudná, mi is történt valójában. Rettentően fáj, amit nap mint nap olvasok és hallok a minket ért tragédiával kapcsolatban. Sokan minket hibáztatnak a történtek miatt. 

Ön hogyan emlékszik a balesetre?

Amikor megtörtént, mi már 6-7 métert megtettünk a körülbelül tízméteres zebrán. A sofőr megállás nélkül kanyarodott úgy, hogy szét sem nézett, holott a szakértők véleménye szerint körülbelül négy másodpercig biztosan látnia kellett volna minket.

Lehetett holttere?

Nem volt holttér! És nem léptünk le elé. És nem álltunk meg sem a zebra elején, sem a zebra közepén beszélgetni. És édesanyám nem tolta szándékosan a kamion alá a kislányomat.

Ön hogy élte túl?

Én még éppen el tudtam ugrani. Nem a sofőrön múlt, hogy élek. Néhány lépéssel előrébb kerültem, de anyu és Hella… esélyük sem volt. Nem tudom szavakkal leírni, amit éreztem. A szemem láttára gázolta őket halálra. Láttam, ahogy áthajt rajtuk. Teljes erőmből ordítani kezdtem. A sofőr csak erre állt meg. Az édesanyám a kamion alatt feküdt hanyatt a földön. Áthajtott a fején.

Szörnyű látvány lehetett.

Képtelen lennék leírni, de teljesen összeroncsolta. Nem lehetett felismerni. Így kellett látnom az anyukámat. Borzasztó volt. Nem telt el sok idő, míg a tekintetemmel gyorsan Hellát kerestem, egy másodperc töredéke csupán. De az alatt a röpke pillanat alatt arra gondoltam, hogy csak őt ne! Istenem, ugye túlélte? Amikor megláttam, hogy az én kis drága kincsem, az egyetlen kicsi lányom a kamion kereke alá van szorulva, egyértelmű volt, hogy már nem él. Így látni őt… Istenem… a mai napig nem tudom, hogyan éltem ezt túl egyáltalán. 

Fel lehet ezt dolgozni?

Még mindig nem telik el nap, néha még egy óra sem anélkül, hogy ne lássam ezt a képet magam előtt. Ezt soha egyetlen anyának sem szabadna átélnie. Fél évig jártunk a férjemmel pszichológushoz. Elköltöztünk Tiszaújvárosból. Mégsem tudom feldolgozni. Soha nem tudunk már úgy élni, mint azelőtt. Nagy fájdalom van a lelkünkben, és ezt csak tovább fokozza az a sok támadás, amit kapunk.

Bocsánatot kért a sofőr a családtól?

Mi ettől az embertől soha egy megkeresést, személyes bocsánatkérést nem kaptunk. Semmilyen gesztust nem tett, amivel a sajnálatát fejezné ki vagy megbánást tanúsítana. Amikor találkoztunk vele, a férjem egy fényképet szeretett volna adni neki Helláról, de el sem vette. Meg sem nézte.

Az ítélethirdetésen ott volt?

Nem! Ősszel két tárgyalást is elhalasztottak azért, mert nem vette át az értesítést, így részben miatta kellett majdnem két és fél évet várni az ítéletre.

Hogyan fogadták a jogerős döntést?

Külön fájdalom nekünk, hogy az ítélet mindössze három év fogház, illetve négy év eltiltás a járművezetéstől. Mivel a büntetés felétől feltételesen szabadlábra bocsátható, tu­lajdonképpen bő egy év, amit a fogházban kell töltenie. Mire szabadul, szinte le is telik az a négy év, és azonnal ve­zet­het majd, mintha mi sem tör­tént volna.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.