Vádat emeltek a Szentendrei úti halálos tragédia okozója ellen

Vádat emeltek a Szentendrei úti halálos tragédia okozója ellen

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 28. 10:17
Bors

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség tájékoztatása szerint halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki március 18-án a Szentendrei úton két ember halálát okozta. A Rákóczi utca és a Czetz János köz kereszteződésében történt baleset során a vádlott  többórás italozás után a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépve hajtott bele a balra nagy ívben kanyarodni szándékozó, éppen tilos jelzés miatt várakozó és biztonsági övvel bekötött sértettek gépkocsijába. A vétlen járműben a két férfi be volt kötve, ennek ellenére a helyszínen életüket vesztették, míg a vádlott súlyos sérüléseket szenvedett. Mint rról korábban beszámoltunk, a baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

A vádlott 2017 júliusáéig előzetes letartóztatásban volt, majd óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték, a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt. Ezen túlmenően az ügyészség a közúti járművezetéstől végleges hatályú eltiltást is indítványozott, mivel a hatóság megállapította a vádlott vezetésre alkalmatlanságát. A halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettét a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.